Kultúra

Középkori kincsek a Csallóközben -- 2. rész

Írta: Szabó Lászlóné 2017. augusztus 31. csütörtök, 21:47

ftb 4.jpg - 52.86 KbA Magyarok Nagyasszonya szobor avatása Királyfiakarcsán

 


A csodálatos középkori templomok meglátogatása után igyekeztünk Királyfiakarcsára, ahol részt vettünk Rieger Tibor Magyarok Nagyasszonya szobrának avatási ünnepségén. 2017. augusztus 19-én a Cserkészligetben gyülekeztek az ünnepség résztvevői, akik ünnepi menetben vonultak a Szent István térre, Rieger Tibor szobrászművész alkotásához. Az egyházi méltóságok mellett a politikai élet képviselői is megjelentek az ünnepségen. Zarándokok érkeztek a Felvidék különböző pontjairól, valamint Erdélyből, Budapestről, Veszprémből. A mi esztergomi csoportunk az elsők között érkezett, hogy lerója tiszteletét a szobor előtt.

ftb 3.jpg - 68.14 KbFelbuzdulva Rieger Tibor és Puss Sándor könyvbemutatóján a Laskai Osvát Antikvárium szervezésében csallóközi kiránduláson vehettünk részt 2017. augusztus 19-én prof. Prokopp Mária művészettörténész vezetésével. Júniusban Rieger Tibor szobrászművész életművéről készült albummal ismerkedhettünk meg, amelyhez a professzor asszony írt tanulmányt. A kirándulás során lehetőségünk nyílt arra is, hogy Királyfiakarcsán részt vegyünk Rieger Tibor Magyarok Nagyasszonya-szobrának felavatásán is. Puss Sándor Csallóközi GPS című útikönyvében olyan helyekről, művészettörténeti emlékekről írt, amelyeket mindenkinek ismernie kellene.

Ezt keressétek!

Írta: Szabó Lászlóné 2017. augusztus 30. szerda, 18:35

ftb 2.jpg - 63.91 KbKözvetlen, baráti hangulatú könyvbemutatóra került sor az esztergomi Laskai Osvát Antikváriumban 2017. augusztus 16-án. Ez alkalommal Puss Sándor – jezsuita szerzetes – két könyvével ismerkedhetett meg a közönség. Az író számára fontos szülőhelyének történelme. Csallóközi GPS című útikönyvében olyan személyekről, helyekről, eseményekről emlékezik meg, akiket, amelyeket kötelező lenne ismerni, de az internet böngészőjén keresztül nem találunk rájuk. A másik kiadvány Náray György krónikája, egy 1677-es, latin nyelvű írás, amelyet a szerzetes atya kötetbe rendezett.

XII. Lábatlani Művésztelep

Írta: A. Bak Péter 2017. augusztus 25. péntek, 21:17

ftc 9.jpg - 129.62 KbA XII. Lábatlani Művésztelep és Alkotótábor 2017. július 3.–13. között került megrendezésre az Arany János Alapfokú Művészeti Iskola Napközijében. A nyári alkotótábor nyitott, bárki bárhonnan jöhetett, de elsősorban a helyi és a környékbeli érdeklődőket vártuk. A tábor elsődleges célja: a képzőművészetek iránt felkelteni az érdeklődést, felfedezni tehetséges fiatalokat, és segítséget nyújtani ahhoz, hogy a különböző főiskolák, egyetemek rajzfelvételijén megfeleljenek. A másik cél: az együttalkotás öröme, a közösségépítés, hozzájárulni a város kulturális életéhez, művészi értéket létrehozni.

Akik közelebb hozzák a világot

Írta: Szabó Lászlóné 2017. augusztus 24. csütörtök, 22:11

ftc 7.jpg - 72.21 KbSzent István-napi ünnepségre került sor Tokodon 2017. augusztus 18-án a Népművészeti Alkotóházban. E rendezvény keretében nyílt meg az a kiállítás, amely a 2. Tokodi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótáborban készült munkákat tárja az érdeklődők elé. A népes közönséget Tóth Tivadar polgármester úr köszöntötte. Ezt követően Robotka Dénes – önkormányzati képviselő – osztotta meg ünnepi gondolatait a hallgatósággal. Beszéde során felidézte az ünnep lényegét. Utalt arra, hogy ez a nap, Szent István napjaként, ismét hivatalos állami és egyházi ünnep lett. A történelem során Szent István alakja és augusztus 20-a mindenki számára másként értelmezett és ideologizált ünneplést jelentett, az alkotmány napjától az államalapításon át, az új kenyérig. A folytatásban felidézte István király élettörténetét.

AGORA Budapest -- egy művésztelep 25 éve

Írta: Szabó Lászlóné 2017. augusztus 11. péntek, 18:26

ftc 2.jpg - 61.96 KbBudapesten a Széphárom Közösségi Tér és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) közös szervezésében 2017. augusztus 3-án nyílt meg az AGORA Budapest című kiállítás, amelynek során a tárlathoz kapcsolódó könyv bemutatója is lezajlott. A 2014 szeptemberétől üzemelő Széphárom kiállítóterei időszaki kortárs kiállításoknak adnak helyet, legyen szó képzőművészetről, iparművészetről, egyéni vagy csoportos tárlatokról.

Irodalom és szobrászat

Írta: Szabó Lászlóné 2017. augusztus 06. vasárnap, 20:42

ftd 9.jpg - 46.08 KbA Kismarosi Teleház Alapítvány és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) közös szervezésében irodalmi és művészeti délutánra került sor Kismaroson, az IKSZT Házban (Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér) 2017. július 27-én. Bemutatásra került az Esztergom és Vidéke Társadalmi és Kulturális folyóirat (EVID) 2017/1. száma. Wernke Bernát esztergomi költő legújabb verseskötetével is megismerkedhettek az érdeklődők, amely az MBKKE gondozásában jelent meg. Ezt követően került sor Kovács Géza erdélyi szobrászművész „Érzelmek a fémben” című kisplasztika-kiállításának megnyitójára.

„Az Egyház bizalommal tekint rátok…”

Írta: Szabó Lászlóné 2017. augusztus 03. csütörtök, 22:24

ftd 8.jpg - 62.60 KbA Felvidéki Egyházközségek VII. nyári táborának megnyitóját ünnepelték az esztergomi Bazilikánál 2017. július 31-én. Az ifjúsági tábor több napon át nyújt lehetőséget lelki feltöltődésre, kikapcsolódásra a szlovákiai magyar katolikus fiatalok számára. A 14 és 25 év közötti résztvevők mintegy harminc felvidéki községből érkeztek a tábor központi helyszínére, Ipolyhídvégre. A táborvezető Rákos Szabolcs, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) országos alelnöke. A tábor hagyományteremtő céllal jött létre évekkel ezelőtt Gyönyör László lelkipásztor munkájának köszönhetően.

Nemzetközi alkotótábor Tokodon

Írta: Szabó Lászlóné 2017. augusztus 02. szerda, 22:05

ftd 7.jpg - 61.94 KbTokod Komárom-Esztergom megyében, a Gerecse hegység keleti nyúlványai alatt fekvő település. A polgármester és a képviselő-testület döntése alapján, a korábbi hagyományokat folytatva, egy hétre – képzőművészek részére – megszervezték a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) nemzetközi alkotótáborát a július 23. és július 29. közötti időszakban. Idén 21-en fogadták el az Önkormányzat és az MBKKE meghívását. A Népművészeti Alkotóház adott otthont a művészeknek, hogy zavartalanul dolgozhassanak. A házigazdák, Tóth Tivadar polgármester és munkatársai – nem ismerve lehetetlent – igyekeztek mindent megtenni a művészek kényelméért. A tábor vezetője Végh Éva képzőművész volt.

ftd 4.jpg - 82.92 KbDr. Lékai László bíboros jelmondatát idézi a cím, amely a sokféle szorításban született állásfoglalását fejezi ki idézve Jób Könyvét. 2017. július 21-én az esztergomi Laskai Osvát Antikvárium szervezésében könyvbemutatóra került sor. A dr. Pákozdi István – pápai káplán, érseki tanácsos – szerkesztésében készült, Lékai László bíboros anekdotái című kötettel ismerkedhetett meg a nagyszámú közönség.

Chronica Hungarorum

Írta: Szabó Lászlóné 2017. július 25. kedd, 22:37

ftd 3.jpg - 65.05 KbA Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Vármúzeumának Rondella Galériájában 2017. július 20-án nyílt meg Borbély Béla Chronica Hungarorum, Magyarország fény-képes krónikája című kiállítása a közelmúltban elhunyt dr. Siklósi Gyula régész-, történészprofesszor emlékére. Borbély Béla nagy elhivatottsággal fotózza a magyar történelem fennmaradt építészeti és tárgyi emlékeit, képei történelmi ereklyék, építészeti emlékek, múzeumok, levéltárak féltve őrzött kincseinek fotóival mutatják be a magyar történelem fénykorának, a középkori Magyarországnak az értékeit.

ftd.jpg - 58.41 KbZsemléri kirándulásunk ötlete 2017 tavaszán a Garam Mente Értékfeltáró Kollégium díszelőadásán fogalmazódott meg. A települések bemutatását hallgatva párkányi barátnőm szomorúan tapasztalta, hogy kedves kis falucskájáról igen kevés információ hangzott el. Akkor jött az elhatározás, hogy meg kell látogatnunk ezt a csöppnyi falut. Nem gondoltuk, hogy egy csodálatos, felemelő Szent László ünnepségen is részt vehetünk, amelyet 2017. július 9-én Zsemléren (Nyitra megye, Lévai járás) tartottak Szent László napjához kapcsolódóan. A kis település templomát Szent László tiszteletére szentelték. Csodálatos barokk oltárképén a vízfakasztás jelenetét örökítette meg a festő.

fte 9.jpg - 336.90 KbIdei olvasótáborunkon, amely június 26-tól 30-ig tartott, 18 gyerek vett részt. A programok reggel 8 órától délután 4 óráig tartottak. Az idei tábornak a Könyvtörténeti kalandozások címet adtuk. A tábor első délelőtti programja bevezette az idei témát; Tölgyessy Zsuzsanna drámapedagógus, tanárnő vezetésével a gyerekek egy vetítéssel egybekötött írás- és könyvtártörténeti kiselőadást hallgattak meg, majd csoportos játékos feldolgozásra kerültek a látottak: a gyerekeknek titkosírást kellett szerkeszteniük, lapból könyves formát hajtogatniuk és feladatlapon szereplő kérdésekre is válaszolniuk kellett. Délután merített papíron folytattuk a munkát. A papírokból könyvecskét hajtogattunk, majd iniciálékat rajzoltunk és festettünk, közben egy kitalált krónikán is gondolkodtak a gyerekek, amelynek végeredménye ugyancsak belekerült a könyvecskébe.

Tökéletes időzítés

Írta: Szabó Lászlóné 2017. július 17. hétfő, 11:54

fte 7.jpg - 77.76 KbVígh Ákos fotókiállítása Tokodon, az Alkotóházban 2017. július 14-én nyílt meg. Az ünnepi megnyitóra a Tokodi Falunap rendezvénysorozat keretében került sor. A kiállítást Szabó Lászlóné – az Esztergom és Vidéke Társadalmi és Kulturális folyóirat tudósítója – nyitotta meg. A műsorban közreműködött Nagy Tímea, Sólyomfi-Nagy Zoltán és Wernke Bernát. Az alábbiakban közöljük a megnyitóbeszédet és az elhangzott verseket.

Kovács Géza kiállítása

Írta: Dr. Ziegler Ágnes 2017. július 17. hétfő, 11:45

fte 6.jpg - 66.83 KbBár a művész korántsem ismeretlen a brassói közönség számára, hiszen az elmúlt években ismételten mutatkozott meg városunkban, egyéni, a szokványos képzőművészeti kánontól talán eltérőnek tűnő művészete meglepő lehet nézői számára. Kovács Géza fémszobrász, alkotásait sok esetben újrahasznosított fémtárgyakból hegeszti össze. Bár művészete alkotóelemeinek előzményei a művészettörténetben pontosan fellelhetők, Picasso kubizmusától a hétköznapi használati tárgyakat művészetté emelő object trouvé koncepcióig, stílusa és módszerei meglehetősen individuálisnak számítanak.

fte 2.jpg - 343.49 KbA Duna Múzeum Európai Közép Galériája és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) közös szervezésében került sor 2017. június 30-án Kántor János esztergomi festő- és grafikusművész 70. születésnapja alkalmából rendezett kiállítás megnyitójára, amely a Metszetek és karcok című albumának bemutatója is volt egyben. A tárlaton nagyméretű festményei, grafikái, metszetei láthatók.

fte 3.jpg - 66.82 KbAz esztergomi Laskai Osvát Antikváriumban 2017. június 28-án könyvbemutatón vehettünk részt. Rieger Tibor szobrászművész életművét bemutató albummal és a Királyfiakarcsán felállításra kerülő Magyarok Nagyasszonya szoborral ismerkedhetett meg az érdeklődő közönség dr. Prokopp Mária művészettörténész professzor asszony közreműködésével. A könyvbemutatón megjelent a művész is és Török Máté, a Misztrál Együttes alapítója, a kötet szerkesztője.

Az erszénytől a bankautomatáig

Írta: Szabó Lászlóné 2017. június 27. kedd, 18:18

ftf 8.jpg - 69.83 KbÚjabb, igen érdekes időszaki kiállítás látogatható a Párkányi Városi Múzeumban 2017. június 24-től. Az érdeklődők és a gyűjtők „Az erszénytől a bankautomatáig” című kiállítást tekinthetik meg, amely a pénzeszközök és a pénzügyi rendszer fejlődését mutatja be. A tárlat elsődleges célja a numizmatikai állomány bemutatása, ezen belül az egyes érmék, medáliák, bankjegyek, betétkönyvek megismertetése a látogatókkal. A kiállítás a Párkányi Városi Múzeum, a Lévai Barsi Múzeum és a Pro Culture Parkan szervezet együttműködésében valósult meg.

ftf 7.jpg - 73.50 KbBudapesten, a Magyar Írószövetség Könyvtárában, egy igen fontos könyvbemutatóra került sor 2017. június 22-én. Virt László: Magyar nevelés, népi gondolat – Adalék a huszadik századi magyar szellemtörténet egy fejezetéhez című kötetével ismerkedhettünk meg. A kötetet bemutatta és a szerzővel beszélgetett dr. Székely András Bertalan művelődésszociológus.

ftf 4.jpg - 56.67 KbMorvay László grafikus- és tűzzománcművész alkotásaiból rendezett kiállítás nyílt meg 2017. június 17-én Esztergomban a Keresztény Múzeum és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) szervezésében. A művész idén ünnepelte volna 70. születésnapját. Szülővárosa – Esztergom – és tisztelői albummal, kiállítással emlékeznek e jeles évfordulón a képzőművészre, a pedagógusra, az íróra, a költőre, akinek művészpályára való felkészülésében meghatározó szerepe volt az Esztergomi Képzőművész Körnek.

Tájaim -- megnyílt Végh Éva kiállítása

Írta: Szabó Lászlóné 2017. június 22. csütörtök, 22:49

ftf 3.jpg - 55.05 KbA Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) és TÁR-LAK Szalon közös szervezésében Végh Éva – Rauscher-díjas, dorogi képzőművész – alkotásaiból nyílt kiállítás Esztergomban 2017. június 16-án. A változékony időjárás ellenére sokan megtisztelték jelenlétükkel az ünnepélyes megnyitót. Végh Éva nem először jelenik meg önálló tárlattal városunkban, a festészet iránt érdeklődő közönség jól ismeri a sokoldalú művészt. Ezen a kiállításon tájképeit állította ki, amelyek vegyes technikával készültek, újszerű színvilágot tükröznek.

„Ferencesek Esztergomban – 300”

Írta: Szabó Lászlóné 2017. június 16. péntek, 22:24

ftg 9.jpg - 53.88 KbKözel 800 éve vannak jelen a ferencesek Esztergomban. Idén mégis egy 300 éves esemény tiszteletére hirdettek jubileumi esztendőt, amelynek csúcspontja júniusban, Szent Antal napján volt. A ferencesek Esztergomba történő visszaérkezésének 300. évfordulója alkalmából rendezett többlépcsős ünnepségsorozat jubileumi, ünnepi hangversennyel folytatódott 2017. június 11-én.

ftf.jpg - 375.78 KbMerő véletlen, hogy június 5-én Herendi Gábor rendezővel találkozhattunk a Comedium Corsón a Könyvtári beszélgetésekben, június 13-án pedig Pindroch Csaba színészt láttuk vendégül. Kettőjüket a Valami Amerika nagyjátékfilm kapcsolja össze. Jelenleg is együtt dolgoznak, forgatják a Valami Amerika harmadik részét.

2. oldal / 39

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor