Rate this item
(0 szavazat)

fsv 39.jpg - 37.52 KbKaposi Endre, Kaba (Zalaegerszeg, 1939. január 7. – 2017. november 13.) képzőművész, tanár, fotóművészeti szakíró, Esztergom díszpolgára 2017. november 13-án, életének 79. évében, hosszú betegség után csendben távozott az élők sorából. Kaposi Antal festőművész fia. Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte, majd szakmát tanult a fővárosban. A budapesti Dési Huber István Képzőművészeti Szabadiskolában kezdte szakmai tanulmányait 1957 és 1959 között Gráber Margit (1896--1993) és Tamás Ervin (1922--1996) irányításával.

1959 óta Esztergomban élt. 1962-ben szerzett tanítói oklevelet az Esztergomi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben, és tanítóként dolgozott a lábatlani 1. számú Általános Iskolában. 1962 és 1963 között Sárisápon, az Általános Iskolában tanított. 1964 és 1968 között járt a Pécsi Pedagógiai Főiskolára, ahol 1968-ban szerzett rajztanári diplomát. Soltra Elemér (1922--2013) és Kelle Sándor (1913--2003) festőművészek voltak a tanárai. 1968 és 1970 között Esztergomban, a Bottyán János Gép- és Műszeripari Technikumban rajztanárként tanított. A technikum megszűnését követően, 1970-ben, pályázat útján tanársegédi kinevezést nyert az Esztergomi Felsőfokú Tanítóképző Intézet rajz szakcsoportjába. 1971-ben fejezte be egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar filozófia szakán. 1981-től Esztergomban, az időközben főiskolává átszervezett Tanítóképző Vizuális Nevelés Tanszékének adjunktusa, majd docense lett. 1985-ben kinevezték a főiskola tudományos és oktatási főigazgató helyettesévé, 1986-ban pedig főigazgatói megbízást kapott. Ezt a funkciót öt éven át töltötte be. Időközben főiskolai tanári címet szerzett. 1991-ben lemondott főigazgatói címéről, de még öt éven át a Vizuális Nevelés Tanszék vezetője volt. 1995-ben rokkantsági nyugdíjba ment.
Kaposi Endre1970 és 1972 között az Esztergomi Képzőművészkör vezetője volt.1968 és 1982 között az esztergomi Zodiákus Klub egyik vezetője volt. Szervezője és vezetője volt az 1968 és 1974 között működött fiatal esztergomi művészek „Sigillum”csoportjának. 1970 és 1975 között tagja volt az oroszlányi Ötök Csoportnak. 1970-ben felvették a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjába, majd alapító tagja lett a jogutód Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE). Ez utóbbinak két cikluson át (1999--2007) választmányi tagja is volt (ezt a pozíciót a megyében jelenleg A. Bak Péter festőművész tölti be). 1991-től tagja a Magyar Fotóművészek Szövetsége szakíró szakosztályának. 1991 és 1995 között tagja volt a Magyar Fotográfiai Múzeum tanácsának. 1991-től alapító tagja, 1991 és 2001 között titkára, majd 2011 és 2016 között elnöke volt az Esztergomi Művészek Céhének. Mandátuma lejártával már nem indult el a 2016. december 6-án tartott tisztújító közgyűlésen. A Kernstok Károly Művészeti Alapítvány (Tatabánya) kuratóriumának 1992-től volt az elnöke.
Tanulmányúton Romániában és Csehszlovákiában járt. Képeivel, grafikáival, fotókollázsaival1962-től jelentkezett hazai csoportos és egyéni kiállításokon. Kaposi Endre a rajz szakkollégium keretében a főiskolán a rajzolás-festés, a műalkotás-elemzés és művészettörténet, az esztétika valamint az ábrázoló geometria tantárgyakat oktatta. Az Országos Pedagógiai Intézet Vizuális Nevelés Tanszékének felkérésére részt vett az általános iskolai tantervfejlesztési munkálataiban, és több lektori megbízásnak tett eleget. Az Oktatási Minisztérium felkérésére bekapcsolódott a tanítóképző főiskolák tantervfejlesztési munkálataiba. A Leonardo Program keretében megszervezte és vezette a főiskolán az esztergomi József Attila Általános Iskolával közösen indított „Integratív esztétikai nevelési modell az általános iskola alapozó szakaszában és a tanítóképzésben”című kísérleti programot. Főigazgatói működése idején indult meg a főiskolán a művelődésszervező, a szociálpedagógia, valamint a kétszakos óvodapedagógus-tanító szakos képzés. Ekkor épült meg a főiskola új kollégiuma, új tornacsarnoka, aulája és könyvtára. Az intézmény ekkor vette fel Vitéz János nevét.

Önálló kiállításai (válogatás):
1960, 1966, 1969, 1977, 1993 -- Esztergom; 1974 -- Nagykőrös; 1975 -- Komáromi Kisgaléria; 1980 -- Ferencvárosi Pincegaléria; 1981 -- Helikon Galéria, Budapest (időközben megszűnt); 1982 -- Hévíz; 1985 -- Dömös; 1987 -- Kernstok Terem (Képcsarnok), Tatabánya (időközben megszűnt); 1994 -- Óbudai Társaskör Galéria; 1995 -- Esztergomi Duna Múzeum; 1997 -- Prágai Magyar Intézet (Kovács Melindával); 1998 -- Hincz Múzeum, Vác; 1991 -- Duna Galéria (Kaposi Antallal és Kaposi Tamással), Budapest (időközben megszűnt); 2001 -- Polaris Galéria, Budapest; 2004 -- Városi Galéria (Bugyács Sándorral), Párkány; 2009 -- Kortárs Galéria, Tatabánya; 2010 -- El Greco Galéria, Esztergom; 2011 -- Kaleidoszkóp Ház, Esztergom; 2014 -- „Három szólam” (Kaposi Endre, Szendőfi Pál, Szentessy László) Kortárs Galéria,Vértes Agorája, Tatabánya; 2015 -- József Attila Művelődési Központ, Dorog; 2016 -- Kernstok Károly Galéria (Kaposi Antallal és Kaposi Tamással), Nyergesújfalu.

Csoportos kiállításai (válogatás):
1968--2016: az esztergomi és a Komárom-Esztergom megyei képzőművészek kiállításai (Esztergom, Tata, Tatabánya, Budapest); 1991--2016: az Esztergomi Művészek Céhének kiállításai (Esztergom, Komárom, Tata, Budapest, Sárvár).

Művei közgyűjteményekben, közintézményekben:
Balassa Bálint Múzeum (Esztergom), Kuny Domokos Múzeum (Tata), Városi Múzeum (Tatabánya), Kecskeméti Képtár, Xantus János Múzeum (Győr), Esztergom Város Önkormányzata, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar.

A globalizált világunkban, amikor az ember embernek farkasa, az aranyborjú imádata folyik, az emberi kapcsolatok az érdekek mentén alakulnak, akkor csak két dolog lehetséges, ami csöndet, megnyugvást, az emberi élet értelmét jelenti: valamit létrehozni, alkotni és a templomok áhítatos szférájában elmélkedni, hogy végül is mi végre vagyunk itt a Földön, mit csináljunk magunkkal. Közben észrevesszük, hogy ami megmaradt az évezredekből és meg fog maradni ezután is, az a művészet, az emberi alkotások.
Kaposi Endre pályafutása elején grafikusként indult. Lírai naplóra emlékeztető rajzainak hangulata festményein is érződik. Az 1960-as évek végétől kisméretű, szűk motívumkincsre redukált, lírai atmoszférát sugárzó olajképeket festett, majd kollázsokat készített. Intim méretű képei enteriőröket, valamint különböző tárgyakból összeállított csendéleteket ábrázolnak, balladai hangvételű koloritban. A jó mű a valóság égi mása, a látott és átélt motívumok visszatükrözése a hozzájuk kapcsolódó gondolatok és érzések együttesében. Kaposi Endre kiérlelte sajátos művészetét, a személyének, vérmérsékletének megfelelő előadásmódot. Következetes szellemi magatartást tanúsított egy olyan korban, amikor a művészek könnyen hajlanak a pálfordulásokra, olykor akarva-akaratlan fordítanak hátat tegnapi önmaguknak. A keserves szakmai torzsalkodások, elvtelen csoportosdi közepette is független alkotó maradt, aki kissé gyanútlan jóhiszeműséggel, de töretlen kollegiális jóindulattal végezte társadalmi munkáját, folytatta alkotótevékenységét, vallotta meg hitét. Nem adta fel egyéniségét korunknak szinte naponta váltakozó, jövő-menő s mindjárt el is múló rengeteg művészeti irányzataiért, hanem a megkezdett úton haladt. A sors nem ajnározta Kaposi Endrét, és számos személyes fájdalom gyötrelme -- például művész fiának korai elvesztése – érlelte művészetét, amely vizuálisan bizonyítja, hogy egyéniségének feladása nélkül lehet csak igaz és őszinte. Nem könnyű eredetinek lenni és még nehezebb igaznak, teljesnek maradni.
Külön fejezetet érdemelne nevelő-ajnározó, útnak igazító tevékenysége is. Nevessé érett művészek egész sorát indította el önzetlen szeretettel, égő lelkiismeretességgel. Életeleme volt a tanítás és a képzőművészet, de nem törekedett a mindenáron való érvényesülésre. Ha hívták, vállalta a kiállítás nyilvánosságát, de nem sürgölődött a kurátorok körül. Minden műve önálló tulajdonságokkal, kifejezőeszközökkel élő és ható alkotás. Sajátos szerkezete, motívumai, színvilága és tartalma révén kiállja az összehasonlítás, összevetés próbáját. Szellemi forrásvidékeit kutatva, tagadhatatlan a múlt, a család iránti vonzódása. A bensőséges atmoszférát sugárzó olajképek után később, az 1990-es években, a hétköznapi életben használt tárgyakból, hulladékelemekből, alkatrészekből kisplasztikákat, objekteket, assamblage-okat készít (Kronogrammák).
Festészeti, grafikai, szobrászati és fotóművészeti munkássága mellett figyelemre méltó a művészetírói teljesítménye is. Jelentős művészeti szervező tevékenységet fejtett ki, művészeti, esztétikai tanulmányokat publikált. Tudományos kutatási területei: fotóesztétika, fotótörténet, művészettörténet és helytörténet. Első elnöke volt az újraindított „Esztergom Évlapjai” című évkönyv szerkesztő bizottságának. Tíz éven át titkára volt az újjászervezett esztergomi Balassa Bálint Társaságnak. Dolgozott az „Esztergom és Vidéke” című helyi lap szerkesztőségében. Tanulmányai, méltatásai a Művészet, a Fotóművészet, a Művészeti Műhely, az Atelier, az Új Forrás, a Rajztanítás című folyóiratokban, kiállítási katalógusokban, a Komárom-Esztergom megyei Dolgozók Lapjában, az Esztergom és Vidéke lapban jelentek meg.

Önálló kiadványai (válogatás):
Fotográfusok Esztergomban a XIX. és a XX. században (Tatabánya, 1987), Boldog pillanatok (Esztergom, 1999).

Kaposi Endre így foglalta össze művészeti tevékenységét: „Eddigi munkásságom során táblaképeket, rajzokat, fotó-, kép- és tárgykollázsokat készítettem. Jelenlegi tevékenységem már főként az utóbbiakra koncentrálódik. Ennek oka az, hogy az 1990-es évek óta egyre erősödik bennem az a meggyőződés, miszerint a tradicionális festészet mind technikai, mind kifejezési lehetőségeit tekintve korszerűtlenné vált.”
Az ember szűkebb és tágabb környezetét alkotó tárgyak képi megjelenítése, a természeti formák tárgyiasítása Kaposi Endre festményeinek is jellegzetes vonását képezte. A tárgy a művész olvasatában az emlékezés eredője, kézzel fogható manifesztum, ami az emberi jelenlétet, illetve jelen nemlétet testesíti meg. Tárgykollázsait ócskapiacokon fellelhető vagy éppen a háztartásokban fölöslegessé vált, esztétikai értéket és az emberi kézimunka nyomát magánviselő fémhulladékból állította össze, egybeszerkesztve mindazt, ami az alkotószellem számára összetartozik. Az utóbbi években készült asszamblázsai minden eddiginél erőteljesebb hangon szólalnak meg, tiszta, egyértelmű kompozíciós rendben, többnyire személyes kötődéssel bíró tárgyakból összeállítva. A régi családi fotókat, gyerekrajzokat, a fiú kézírását, a közös festőpalettát a rendszerező emlékezés kontextusa ereklyeként fogadja be, ezáltal a mű önmaga is tárggyá válik, az emlékezet fragmentumainak és az emlékezés mozdulatainak hordozójává.

Díjai, ösztöndíjai, kitüntetései:
1979: Esztergom Város Millenniumi Tárlat – II. díj; Szocialista Kultúráért-díj
1998: Kortárs Művészeti Biennále -- szobrászati díj (Tatabánya)
1999: Pro Urbe Esztergom-díj
2005: Komárom-Esztergom Megyéért –szakmai díj
2008: In memoriam Leonardo da Vinci pályázat – Tatabánya város díja
2009: Komárom-Esztergom Megyei Príma-díj
2010: Babits Mihály-díj; Esztergom Kultúrájáért-díj
2015: Esztergom díszpolgára

Képekre márpedig szükség van. Szent Bonaventura szavaival élve, többek között már csak „ az egyszerű emberek műveletlensége, az érzelmek tunyasága és az emlékezet ingatagsága miatt” is. A képek esetenként régi korok egyetlen túlélőiként olyan információkat közvetítenek az utókor számára, amelyek az évszázadok során a feledés homályába vesztek. Letűnt idők néma tanúi ők, ám hozzáértő kézben, némi szerencsével, olykor szóra bírhatók. A művészi élmény elevensége, a festői kifejezés igazsága, a valóság képi megismerésének öröme motiválta munkásságát. Talán mondani sem kell, hogy képeinek élvezhetősége nem valamiféle ízlésbeli igénytelenség következménye. A korszerűséget nem lehet célul tűzni, mert erőszakolt és hamis az ilyen igény. Gyakran a korszerűtlennek tetsző művek bizonyulnak korszerűeknek egy későbbi kor megítélése szerint, egy bizonyos idő távolából, mert csak az idő igazolhat és értékelhet elfogulatlanul, állandósíthat fellebbezhetetlenül.
Megtisztelő számomra, hogy Kaposi Endre elnöksége alatt lehettem az Esztergomi Művészek Céhének tagja. Örülök, hogy a gyűjteményem gazdagodott egy általa nekem ajándékozott kisplasztikájával. 2016-ban jelent meg Wehner Tibor: Kaposi Endre című kismonográfiája. Az Esztergom és Vidéke Társadalmi és Kulturális Folyóirat 2016. évi 3. számában jelent meg egy nagyobb terjedelmű írás A. Bak Péter tollából a Kaposi művészcsaládról.
Pályatársam, nyugodjál békében!

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor