Realisztikus témák impressziói

Írta: Szabó Lászlóné 2017. október 26. csütörtök, 21:07
Rate this item
(0 szavazat)

fsv 17.jpg - 55.63 KbNagy érdeklődés mellett 2017. október 12-én nyílt meg Kolonics Péter festőművész-tanár alkotásaiból rendezett kiállítás Esztergom-Kertvárosban, a Féja Géza Közösségi Ház kiállítótermében. A művész Dorogon, az Eötvös Iskola rajztanáraként dolgozik, vezeti az iskolájában működő Eötvös Galériát és a Dorogi Alkotókört. Művésztársak, kollégák, szülők, egykori és jelenlegi tanítványok is eljöttek erre az ünnepi eseményre.

A megjelenteket Tóth Tamás, a Közösségi Ház vezetője üdvözölte. Az ünnepélyes megnyitó kezdetén, majd zárásként is, a Sic Transit Folk Műhely tagjai léptek a közönség elé. Az együttes repertoárjában elsődleges szerepet kapnak a magyar népdalok, így koncertjeiken rendre ezek sajátos hangszerelésű feldolgozása hallható. A különböző karakterű népdalok – Madárka, madárka, Molnár Anna balladája, Indulj el egy úton, Elindultam szép hazámból – klasszikus rockhangszereken szólaltak meg ezen a délutánon is. A közönség hangos tetszésnyilvánítása ezúttal sem maradt el.
A kiállítást Szabó-Berghauer Zoltán író, szerkesztő, a dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtár igazgatója nyitotta meg. Beszéde elején megemlékezett Kovács Lajos helytörténeti kutatóról, Dorog Díszpolgáráról, aki néhány nappal korábban hunyt el. A Tanár Úr több alkalommal méltatta Kolonics Péter művészetét kiállításmegnyitók alkalmával. Néhány soros idézet is elhangzott az egyik korábbi beszédéből. Ezt a gondolatot szőtte tovább Szabó-Berghauer Zoltán, miközben röviden bemutatta a kiállító művész életútját, munkásságát. Hangsúlyozta, hogy a kifejező szavak mellé odakívánkozik a szerénység, alázat, intelligencia is. Kolonics Péter képein realisztikus témák impressziói, az élet szentsége, intimitása jelenik meg. Néhány képről kicsit részletesebben szólt. Az életképek közül kiemelte a Reggeli a szabadban című alkotást, amelyből béke. kiegyensúlyozottság árad. A tájképek közül a Dorogi anziksz sorozatra hívta fel figyelmünket. A fakó égbolt, a repedezett ég, a piros szín használata szimbolikus jelentéseket hordoz.
A kiállításon 23 alkotás látható. A terembe lépve szépen rendezett, levegős tárlat tárul a szemünk elé, egységes keretekbe rendezett képekkel. A művész kedveli a négyzet alakú méreteket. Az alkotások nagy része tájkép, amelyek emlékképek – korábbi családi utazások – inspirációi alapján születtek. A művészt foglalkoztatják a középkori szakrális emlékek is, 9 képen találkozhatunk ilyen motívumokkal. A realisztikus ábrázolást líraisággal egyesíti, személyisége átsugárzik alkotásain. Időnként fotószerűen mutatja be a természeti környezetet, jelenségeket. Egyéni látásmód érvényesül ezeken a munkáin is. Ösztönösség és tudatosság jellemzi a művészt. .A festmények leggyakrabban akvarell-, tus-, olajfesték-technikával készülnek.
Befejezésül idézzünk Kovács Lajos gondolatait: „Kolonics Péter bizonyosan azok közé tartozik, akik koloratúrájukat is, hozzá illő témáikat is a legkövetkezetesebben gyúrják, érlelik, variálják. Az ő világa a legintimebb környezet, amely akkor is földszintes, amikor a Székelykő roppant hegyeivel birkózik, mert kicsi emberi házak, otthonok, pincék hátán billeg a hatalmas világ. Ez az otthon pedig most már elválaszthatatlanul csolnoki, meg székely, meg csángó világ. Nem érzelmesen nosztalgikus, inkább érzően megértő.” Ajánljuk a tárlat megtekintését, amely 2017. november 6-ig látogatható.

A fotót Szabó László készítette.

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor