Rate this item
(0 szavazat)

fsv 13.jpg - 81.43 KbVerses, zenés estre került sor 2017. október 19-én a Laskai Osvát Antikváriumban, amelynek során bepillantást nyertünk a Dunakanyar irodalmába. Kertész József nyugdíjas irodalomkedvelő erdész, a versek és az erdő szerelmese, pilisszentlászlói atyafi és barátai – Bozsó Zsuzsa, Ries Zoltán, Kretz Boldizsár – csodálatos versekkel örvendeztették meg a hallgatóságot. Fuvolán közreműködött Pintérné Csányi Orsolya.

A műsor négy, jól elkülöníthető részből állt, amelyeket zenei betétek választottak el egymástól. Az első részben Áprily Lajos verseiből hallottunk néhányat. A költő Visegrád mellett, Szentgyörgypusztán telepedett le, így ezer szállal kapcsolódott a Dunakanyarhoz. A köszöntő után részletek hangzottak el a Királyasszony kertje című versből. A címben szereplő idézet is ebből a költeményből származik. Ezt követően Áprily Lajos évszakversei közül a Szeptemberi fák című, impresszionista tájleírás hangzott el Kertész József előadásában. A vers hangneme elégikus, vallomás az életről, a halálról, a küzdelemről. A költeményből áradó tragikus hangulatot barokk muzsika könnyedsége oldotta fel. A folytatásban Prohászka Ottokár és Balassa Bálint költészetéből kaptunk ízelítőt. A lánglelkű püspök csodálatos versekben fejezte ki természet iránti rajongását, amelyet a keresztény hit itat át. Elhangzott a Kő az úton és A Pilis hegyén című verse. Balassa Bálint az istenes költészet első képviselője Magyarországon. Kegyelmes Isten című versét közösen énekeltük az előadókkal. A harmadik részben Babits Mihály lélekemelő verseiből hallhattunk. Kretz Boldizsár (12 éves) előadásában a Zsoltár gyermekhangra című költemény hangzott el, amelyben a költő az emberi és isteni világ különbözőségét tárja elénk. A Balázsolás című versében gyermekkori emlékeket idéz fel a beteg Babits. Az est befejező részében a Jónás könyvéből hallottunk részleteket. Az elbeszélő költemény a bibliai történet mögé rejtett szellemi önéletrajz, lírai önvallomás. A Jónás imáját ehhez az epikus alkotáshoz kapcsolta a költő. Ebben közvetlen lírai hangon imádkozik költészete megújulásáért, újjászületéséért.
Köszönjük a szép, tanulságos, bátorító verseket, amelyek között mindenki találhatott olyat, amely számára hordozott személyes üzenetet.

A fotót Szabó László készítette.

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor