Friss szálakba izmosodva

Írta: Szabó Lászlóné 2017. október 11. szerda, 10:54
Rate this item
(0 szavazat)

fsz 8.jpg - 72.94 KbA fenti címet Wernke Bernát esztergomi költőtől kölcsönöztem. Ezt a verset Kovács Géza erdélyi szobrászművészhez írta. Többek között elhangzott ez a költemény is 2017. október 7-én az esztergomi Kaleidoszkóp Házban, amikor Wernke Bernát új verseskötetével ismerkedhettünk meg. Ez az esemény összekapcsolódott Kovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrászművész kamarakiállításának megnyitójával. A rendezvény szervezője a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) volt. A kiállító művészt Szabó Lászlóné – EVID tudósító – mutatta be. Az alábbiakban közöljük az elhangzottakat.

„Szeretettel köszöntöm Önöket Kovács Géza, Erdélyben élő szobrászművész kamarakiállításán.
Kovács Géza a szobrászművészek ifjabb nemzedékének a képviselője. Marosvásárhelyen született, tanulmányait Kolozsváron végezte, jelenleg Sepsiszentgyörgyön él. Végzettsége szerint gépészmérnök, képzőművészeti érdeklődése az egyetemi évek alatt bontakozott ki. Első kiállítása 1988-ban nyílt meg, s az évek során megmaradt a szobrászat mellett. Az alkotásaiban felhasznált tárgyi elemek újabb és újabb gondolatokat sugallnak a szemlélőknek, a rideg fémdarabok a kompozíció révén új életre kelnek. Mostanáig 118 egyéni tárlaton mutatta be kisplasztikáit. A kortárs művészet fejlesztéséért 2014. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta számára. Emellett sok más rangos elismerésben részesült.
Mint korábban említettem, főként gépalkatrészekből, hulladéknak szánt vasból készíti szobrait, jó szemmel veszi észre a vasdarabokban a használhatóságot. Modern, korszerű alkotások kerülnek ki a keze alól, amelyek tág témakörben mozognak. Feledy Balázs művészeti író így mutatta be a művészt egy kiállításmegnyitó alkalmával: 1. Kovács Géza eredeti művész, formanyelve európai, a világművészet jegyeit hordozza magán. 2. Az avantgarde és a nosztalgikus élmények elemei fedezhetők fel alkotásain. 3. Egyedi technikát alkalmaz, mintázott, öntött, szerelt szobrok egyaránt találhatók a kiállításain.
Kovács Géza alkotásai újraértelmezik a szoborról alkotott elképzelésünket. Győrffy Sándor képzőművész önösszeszerelésnek nevezte azt a folyamatot, amelynek során az alkotások elkészülnek. A hulladék vasdarabok az új konstellációban műtárgyként funkcionálnak. A művész ócskavasból teremt egy új világot. A térplasztikák megtekintése során minden bizonnyal felvetődik majd a kérdés, hogy absztrakt vagy realista alkotásokat látunk-e? A válasz egyértelmű: egyiket sem. Konkrét tárgyakat látunk, mégsem figurális megjelenítésben. Tárgy-szobrászata sajátos módon ötvözi a hagyományt és az újítást. A szobrok legfontosabb jellemzői: a kézműves kidolgozottság, tükrözik a székely észjárást, az iróniát sem nélkülözik. A műtárgyakhoz kapcsolt címek nem kötik meg a néző fantáziáját, mintegy kapaszkodókat adnak a megértéshez. Kovács Géza önvallomása szerint a világot igen összetettnek látja. A jó és a rossz soha véget nem érő küzdelmét szeretné ábrázolni alkotásain. A kiállított műveket megtekintve nagyon találóan hatnak azok a szavak, amelyeket egy méltatója – Magyari Lajos – mondott a szobrászművészről: »A csavarok, a fogaskerekek, a félresikerült öntvénydarabok Kovács Géza fantáziája parancsára megteltek tartalommal és mondanivalóval, s a csoda ott kezdődött, hogy a művész szándéka és akarata szerint, a néző is hasonló tartalmakat fedezett fel kompozícióiban.«
A mai délutánon a kamarakiállítás mellett Wernke Bernát A hajnali Nap című új kötetének bemutatóján is részt vehetünk. Kérdezhetnénk, mi a közös a két művészben? Az egyik, hogy mindketten a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület közreműködésével mutatkozhatnak be Önök előtt. Ez is bizonyítja, hogy az Egyesület tevékenysége igen sokrétű. Művészi tevékenységükben mindketten rendhagyó, szokatlan, meghökkentő alkotásokkal örvendeztetik meg a közönséget. Egyéni formanyelvet alakítottak ki. Ezzel olyan értékeket közvetítenek, amelyek hatással vannak a befogadóra, újszerűségükkel sokféle érzelmet képesek kiváltani.
A kiállított kisplasztikákat nézzék nyitott szemmel, a verseket hallgassák nyitott füllel, fogadják őket nyitott szívvel!”
A könyvbemutatón Wernke Bernát 11. kötetével ismerkedhettünk meg (ebből tíz az MBKKE gondozásában jelent meg). Sajátos képi világú, egyedi formában, egyedi nyelvezettel megformált, régi és új költeményeivel találkozhatunk a kötetben. A könyv illusztrációi az egyesületben tevékenykedő művészek alkotásaiból kerültek ki. A versek bemutatásában közreműködött Gép Éva és Wernke Bernát.

A fotót Szabó László készítette. 

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor