Aranyosi Sz. Attila kiállítása

Írta: A. Bak Péter 2017. június 06. kedd, 14:41
Rate this item
(0 szavazat)

 

fth 8.jpg - 200.23 Kb

A neszmélyi alkotó kiállítása 2017. június 1. – július 7. között, hétfőtől – péntekig, 9-16 óráig tekinthető meg Lábatlanon, a Gerenday Közösségi Ház kiállítótermében. A kiállításon olajfestmények, akvarellek, sokszorosított és egyedi grafikák, textilmunkák, valamint különböző kiadványokban illusztrációk láthatók. 2017. június 1-jén nyílt meg a kiállítás néhány helyi és környékbeli érdeklődő jelenlétében. Szabó Ildikó intézményvezető köszöntötte a kiállítót és a vendégeket, majd átadta a szót Aranyosi Sz. Attilának, aki tárlatvezetésen mutatta be a kiállított munkáit.

Aranyosi Sz. Attila 1960-ban született Rév-Komáromban. 1985-ben áttelepült Magyarországra. 1990-ben Szegeden, a Juhász Gyula Főiskolán szerez rajztanári diplomát. A Komárom-Esztergom megyei Neszmélyen él. Jelen kiállításon 53 db munkája szerepel, zömében grafikák. Olajképei: Napraforgó-évszak sorozat (4 db), Dunai látkép télen, Téli tanya és egy régi mester tehenet ábrázoló festményének másolata. Tulajdonképpen olajfestékkel, néhány „szín” alkalmazásával létrehozott grafikák ezek. „Nehéz dolog a festészet, hát még a művészet!” (A. Bak Péter)
Illusztratív, kisméretű vízfestményeinek témái városképek, utcarészletek, fák és csónakok a vízparton. Ezek tulajdonképpen az illusztrációkhoz hasonló színezett rajzok. Főleg az okker és a barna szín árnyalatai uralkodnak, amik öregbítik a képet, de ez által elvész az akvarelltechnika fő erénye, a színes frissesség. „A realista művész, ha valóban művész, nem arra törekszik, hogy az élet banális fényképét adja, hanem olyan képet akar elénk tárni, amely teljesebb, meggyőzőbb, lenyűgözőbb, mint a valóság.” (Guy de Maupassant).
Textilképei (3 db) mutatják, hogy elkalandozik az iparművészet ezen igen nehéz, és inkább a nők által gyakorolt világába is. Persze lehet próbálkozni, minden műfajba belekóstolni, de az csak akkor kerüljön a nyilvánosság elé, ha arra megérett. Nem szerencsés mindent bemutatni, ami a műteremben elkészült. A kiállításra -- válogatás (zsűrizés) alapján -- csak a legjobb munkákat szabad elvinni, és bemutatni a közönségnek. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) magas művészetet képviselő tagjai – legalábbis -- így tesznek. A szellős, átgondolt rendezés minden esetben fontos. A kevesebb sokszor több! Meggyőződésem, hogy Aranyosi Sz. Attila világa inkább a fekete-fehér grafika, és ezen belül is a linómetszés. A linóleummetszet a XIX. század végén bevezetett, a fametszethez hasonló magasnyomású sokszorosító eljárás, illetve az így készült grafikai lap. Foltszerű hatások elérésére alkalmas, finom vonalakat, éles kontúrokat kevésbé lehet vele produkálni. Ez a tárlat is ezt mutatja. A vonal és az általa határolt folt-felület igen szépen és meggyőzően van jelen a kisebb és nagyobb méretű linómetszet lapjain. Ezeket biztos kézzel, fantáziával hozza létre. 1968-ban a szovjet hadsereg bevonult Csehszlovákiába, hogy leverje az ottani népfelkelést. Erre emlékezik a „Fecske a szögesdróton” című fekete-vörös linómetszetével. Technikailag is érdekesen mutatja be egy nagy, hosszú fatörzset ábrázoló linómetszetét, amely különböző madaraknak ad otthont. Négy darab külön-külön bekeretezett részt tett egymás fölé, és így jött létre a teljes kép. Aranyosi gyakran használja a különböző madarakat motívumként. Az arany, mint színfolt, több munkáján szerepel, ez által dekoratív hatást is kelt („Kócsagok”, „Kormoránok”, „Bagoly”, „Páva” stb.). Szász Endre, Munkácsy-díjas grafikusművészünk, előszeretettel alkalmazta az aranyat, mint a feketén hatásosan, elegánsan mutatkozó színt. Aranyosi egyedi, szürkében tartott grafitrajzai (fák sorozata) szürreális elemeket is tartalmaznak. Színes kőnyomat (litográfia) is látható a hangulatos galéria falán. Talán ez az egyik legbonyolultabb és legnehezebb sokszorosított grafikai technika. Nem véletlen, hogy kevesen űzik mesterfokon. A prágai születésű Alois Senefelder, XVIII. század végi német nyomdász találmánya. A csiszolt, speciális kőlapon vegyi úton elkülönítik a rajzot a felület többi részétől, majd az egészet bevonják festékkel. A kőlapra rányomott papír csak a rajznak megfelelő helyeken veszi fel a festéket. A XIX. században igen népszerű volt, legnagyobb mesterei: Rodolphe Bresdin (1822-1885), Honoré Daumier (1808-1879), Edvard Munch (1863-1944), Adolph von Menzel (1815-1905) és mások. Aranyosi Sz. Attila több könyvet, különböző kiadványokat is illusztrált, amelyek egy tárlóban láthatók. A kiállításról viszont nagyon hiányzik az alkotó szakmai életrajza és a kiállított munkák jegyzéke. Ezek hiányában nehéz dolga van a művészeti szakírónak.
A piacgazdaság rátelepedése a kultúrára és a művészetekre a XX. század folyamán azt eredményezte, hogy a produkciók eladhatósága egyre inkább előtérbe került. Ma azonban már nyugodtan kimondhatjuk: éppen azok kerültek élre, akik elhatározottan hátat fordítanak a tradícióknak, s ez általában azt jelenti, hogy nem is kíváncsiak a tradíciókra, nem is ismerik őket. Tudjuk, legalábbis sejtjük, hogy csak megfelelő szellemi közegben jöhetnek létre nagy alkotások, csak színvonalas kulturális élet hozhat létre színvonalas képzőművészetet. A politikusokra, a gyáriparosokra, az újgazdagokra nem jellemző, hogy kiállításokra járnak. A kritika ne a kiállítás rendezésében, a képek keretezésében, a megnyitó körülményeiben, a büfé milyenségének leírásában merüljön ki, hanem alkosson valamilyen értékítéletet, még ha nehezére esik is. Hogy nemcsak leírja, amit lát, hanem értelmezi és mérlegeli a végeredményt. Az elvárható a kritikustól, hogy vállalja fel a véleményét, akár differenciáltan megfogalmazva is, ám derüljön ki, milyennek tartja, amit látott. Bízom benne, hogy az írásomból mindez kiderül. Persze a kritika sem tévedhetetlen. Jó, ha valaki vállalja, amit gondol, ellenben sokszor érzem azt, hogy sok írás trendek mögé áll, hogy nem mer mást gondolni, mint ami illik – azt ugyanis szinte mindenki tudja, hogy épp melyik művészettörténész, galéria, galériás, művész a menő. Ez a fajta gyávaság gyakran jellemző a kritikára. Létezik egy láthatatlan vagy látható háló, ami kialakít egy divatot.

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor