Fémtárgyak új szerepben

Írta: Szabó Lászlóné 2016. augusztus 22. hétfő, 17:58
Rate this item
(0 szavazat)

gdl.jpg - 58.00 KbKovács Géza, a Sepsiszentgyörgyön élő szobrászművész „Amikor megszűnt a félelem” című kiállítása 2016. augusztus 18-án nyílt meg Lábatlanon. A Gerenday Közösségi Ház és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) szervezésében került sor a rendezvényre, amelyen a művész kisplasztikái láthatók. Az alkotót bemutatta és méltatta A. Bak Péter festőművész, művészeti író, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) Komárom-Esztergom megyei képviselője.

Az MBKKE 2016– 2017-es kortárs képzőművészeti kiállítássorozatának a címe „Amikor megszűnt a félelem”, amely azzal a céllal jött létre, hogy megemlékezzen az 1956-os forradalomról, amelynek idén lesz a 60. évfordulója. Egy nemzet és tagjai számára a szabadság nem jelent mást, mint jogot a félelem nélküli életre. Ennek elválaszthatatlan része, hogy félelem nélkül emlékezhessen történelmi múltjára, a művészek is szabadon alkothassanak. A harmadik állomás ez a lábatlani tárlat, ezt megelőzően Székelyudvarhelyen és Dunaszerdahelyen volt csoportos kiállítás.
A kiállításmegnyitón megjelent vendégeket és Kovács Géza szobrászművészt Szabó Ildikó, a Gerenday Közösségi Ház vezetője üdvözölte. Elmondta, hogy ezen a helyen szobrokat bemutató kiállításra első ízben kerül sor. Szerencsére elég tágas a tér, így a posztamenseken elhelyezett alkotások körüljárhatók, minden oldalról megszemlélhetők. Ezek után felkérte A. Bak Péter festőművészt, hogy nyissa meg a tárlatot. A beszéd során átfogó képet kaptunk a szobrászat történetéről, a klasszicizmustól kiindulva egészen napjainkig, bemutatva azt a sokféle stílustörekvést, amelyek jellemzőit igen nehéz összegezni. A 20. század során lejátszódott fejlemények szinte korlátlan szabadsággal ruházták fel a művészeket, alkotásaiknak anyagát, témáját, sőt a művészet értelmét illetően is. A 20. század második felében úgy tűnt, mintha a fémszobrok hagyománya kiment volna a divatból, ám egy fiatal művésznemzedék új életet lehelt belé. Műveik tele vannak fantáziadús meglepetésekkel. A kiállító művész, Kovács Géza is ennek az ifjabb nemzedéknek a képviselője. Végzettsége szerint gépészmérnök, képzőművészeti érdeklődése az egyetemi évek alatt bontakozott ki. Főként gépalkatrészekből, hulladéknak szánt vasból készíti szobrait, jó szemmel veszi észre a vasdarabokban a használhatóságot. Modern, korszerű alkotások kerülnek ki a keze alól, amelyek tág témakörben mozognak. A címek is rendkívül találóak, a groteszk sem idegen a művésztől. Ezekkel a sajátos megoldásokkal kívánja kifejezni a benne kavargó érzelmeket és gondolatokat, a látványhoz hozzászövi saját képzeletvilágát. „Ezek a szobrok elgondolkodtatnak, gyönyörködtetnek, emlékeket idéznek.” Ezekkel a szavakkal zárta a megnyitóbeszédet A. Bak Péter. Ezt követően Ruda Gábor, az MBKKE elnöke köszöntötte a kiállító művészt és a vendégeket.
Kovács Géza önvallomása szerint, a világot igen összetettnek látja. A jó és a rossz soha véget nem érő küzdelmét szeretné ábrázolni. A kiállított műveket megtekintve nagyon találóan hatnak azok a szavak, amelyeket egy méltatója mondott a szobrászművészről: „A csavarok, a fogaskerekek, a félresikerült öntvénydarabok Kovács Géza fantáziája parancsára megteltek tartalommal és mondanivalóval, s a csoda ott kezdődött, hogy a művész szándéka és akarata szerint, a néző is hasonló tartalmakat fedezett fel kompozícióiban.” (Magyari Lajos: A formától a tartalom felé) Ezen a tárlaton 33 kisplasztikai alkotás látható. Emeljünk ki néhányat, amelyek igazán megragadják a néző képzeletét. Szabadulni vágyó, Letaposva – a rozsdás laposvasak és fogaskerék-maradványok összekapcsolása új üzenetet hordoz. A Vikingek hagyatéka – a vörös festékkel bevont vasdarabok különös asszociációkat keltenek. Az átkozott gereblye – emlékeket idézhet, mosolyt fakaszt a nézőben. Kovács Géza szobrászata sajátos módon ötvözi a hagyományt és az újítást. Ajánljuk a tárlat megtekintését, amely 2016. szeptember 9-ig látogatható.

A fotót Szabó László készítette.

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor