Rate this item
(0 szavazat)

gmk.jpg - 292.07 KbKesztölc gyászol. A karácsony előtti napon szomorú hír jött a kanadai Hamiltonból a pilisi Kesztölcre: Nyolcvanadik évében elhunyt a falu szülötte, Nyilasi Tibor festőművész. Megbékélve sorsával, súlyos betegségével, csendben hunyt el a hamiltoni kórházban.

Kesztölc gyászol. Annak ellenére, hogy a neves festőművész közel hatvan esztendővel ezelőtt elhagyta szülőföldjét, mert félt az új rezsim megtorlásától, és biztonságosabb otthonra lelt a tengeren túl. 1966-tól azonban egész mostanáig nyarait itthon töltötte, dolgozva, alkotva. Kesztölc siratja híres szülöttjét. Méltó nyomot hagyott maga után: mozaikjait. A kesztölci templom oltárképe a legmonumentálisabb mozaikoltár Közép-Európában, s a templom falait díszítik Cirillt és Metódot ábrázoló mozaikképei is.
Nyilasi Tibor személyében egy Európa és Amerika számos országában ismert és elismert képzőművész távozott örökre. Művei azonban mindkét földrész különféle képtáraiban és magángyűjteményeiben továbbra is hirdetni fogják Kesztölcünk szülöttjének kivételes művészi adottságát és teljesítményét.
A művész végső búcsúztatása a kesztölci temetőben lesz (az időpont még nem ismert).
Tisztelet emlékének!

(Életét és munkásságát Bárkányi Valkán Zoltán tavaly nyáron készült interjújával mutatjuk be olvasóinknak.)

„Kesztölc az én szülőhelyem, őseim földje…”

Nyilasi Tibor, a kanadai Hamiltonban élő festőművész csaknem fél évszázada a Pilis-hegy aljában, Klastrompusztán lévő nyaralójában tölti a nyári hónapokat. Ide jött idén nyáron is, súlyos szívoperációja után kissé lefogyva, de tele alkotó kedvvel, gazdagodva egy további kanadai szakmai elismeréssel is. Az év elején az ő „Ikoni szereplők és formák” című olajfestménye kapta a kanadai Haldimand Megyei Múzeum első díját. A szakmai zsűri harminc kanadai művész közül, akik részt vettek a múzeum által meghirdetett országos képzőművészeti versenyen, Nyilasi Tibor alkotását díjazta a legmagasabb elismeréssel.
A klastrompusztai nyaralóban találkoztunk. Itt – ahogy sejtettem is – csupán életművének töredékét láttam. A művész természetesen csak festményeinek kis hányadát mutathatta meg nekem, mert valamennyi alkotását ő maga sem láthatja. Legjobb munkáinak túlnyomó többsége ugyanis Földünk különböző helyein található. Ha az érdeklődő mégiscsak látni akarná ezeket, útra kellene kelnie, mondjuk Kesztölcről, a Szt. Kelemen templomból, ahol a főoltáron látható a szent csodatételét ábrázoló monumentális mozaik és Cirill és Metód mozaikképe, s vándorútját a Hamiltoni Galériában (Art Gallery of Hamilton) fejezhetné be. Útközben számos megállót tehetne magán- és állami gyűjteményekben. Első lehetne a közeli Balassa Bálint Múzeum Esztergomban, a Magyar Nemzeti Galéria, a dunaszerdahelyi, a párkányi galéria, sok magángyűjtemény Szlovákiában, Közép-Európában, sőt a művész akvarelljében is gyönyörködhetne az angol királynő Windsor-gyűjteményében és a kanadai Ontarióban az egészségügyi minisztérium monumentális mozaikképében.
Nyilasi Tibor 1963-as kanadai első önálló kiállítása után további 57 önálló bemutatkozásával és 72 csoportos kiállításon való részvételével elnyerte Európa és Amerika államai művészetkedvelő közönségének tetszését és elismerését.

– A Szlovákiában magyar nyelven megjelenő Atelier képzőművészeti folyóirat szlovák származású magyar festőművészként méltatja.
– Én soha nem tagadtam meg, soha nem hallgattam el szlovák származásomat. Ellenkezőleg, büszke vagyok kesztölci szlovák elődeimre, akiknek életem köszönhetem, s akiknek eredeti vezetéknevük Nida volt. A nagyapám magyarosította meg nevét valószínűleg a két világháború között. Erről nincs írásos dokumentumom. Tudom azonban, hogy apám idősebb testvérei Nyida Rozália és Nyida József alakban írták nevüket. Úgy vélem az ipszilon alapján, hogy a helyi jegyző, az első világháború előtt vagy után a magyar ábécé szerint írta át a kesztölci szlovák neveket.

– Mit jelent önnek szülőfaluja, Kesztölc?
– Mindent. Kesztölc a szülőfalum, elődeim földje. Itt, a Pilis alatt születtek a szüleim, nagyszüleim és dédszüleim. És itt születtem én is, itt éltem húszéves koromig. Annak ellenére, hogy már közel hatvan éve kanadai állampolgár vagyok, számomra Kesztölc és ez a táj a hazát jelenti. Nem túlzok, amikor azt állítom, hogy Kesztölc készített fel utamra, neki köszönhetek mindent, amit életemben elértem. Ma már jó szívvel gondolok a gyerek- és serdülőkorom nem éppen könnyű éveire is.

Igen, azokat az éveket nem tudja feledni. Már kisdiákként kitűnt rajzolási tehetségével, de középiskolai tanulmányokra nem is gondolhatott. A szocialista iparnak szakmunkásokra volt szüksége. Esztergályos inasnak vezényelték Csepelre, majd Esztergomba. Tizennyolc évesen itt kezdett dolgozni a gépgyárban, de mert művelődni vágyott, beiratkozott a dolgozók gépipari középiskolájába. Az esztergályos szakma soha nem érdekelte, annál inkább vonzotta a művészet: a képzőművészet, a színművészet, a zene és az ének. 1955-ben jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahol két rostán megfelelt, de a harmadikra az 1956-os események miatt már nem került sor. A forradalom leverése után barátjával, egy kiszolgált határőrrel, aki jól ismerte az utat Ausztriába, könnyen átjutott a bécsújhelyi gyűjtőtáborba.

– Mint minden fiatal, én is szabadság után vágytam – mondja a művész. – Két-három tucat kesztölci fiúval, akik féltek a kommunisták megtorlásaitól, elhagytuk szülőföldünket. Milyen keservesen könyörgött és sírt édesanyám, hogy ne menjek sehová! El kellett mennem, én is féltem. Néhány hónapig Ried városkában voltam, ahol a fiatal osztrák fiúkat tanítottam népi táncra, amelyet még a kesztölci népi együttesben tanultam. Innen Franciaországba kerültem, s rövid idő múltán a hivatalok engedélyével Kanadába hajózhattam, mert ott Hamilton városában élt apám nővére. Ő szerezte nekem az első munkahelyet, segédkertész lettem egy kertészetben. Néhány hónap múlva elutaztam Torontóba, ott egy emigráns magyar színészekből álló csoporthoz csatlakoztam, és a munkatársuk lettem. Terveztem és készítettem számukra a díszleteket, felléptem velük színészként is, hordtam a kellékeket, a csomagokat, egyszóval csináltam mindent, amit kellett. A Kanadában élő magyarok előtt játszottunk. A vándorszínészek életét éltük. Megjegyzem, hogy a színészek között ismert személyiségek is voltak, mint a komikus Pongrácz Imre vagy Vaszary Piri színésznő. Nekem Hajdú Margit operaénekesnő és zongorista segített legtöbbet, aki fiaként gondoskodott rólam.

Nyilasi Tibor vándorszínészi pályájának súlyos tüdőbaj vetett véget. Brantfordba került szanatóriumba, ahol másfél évet töltött. Gyógyulása után ott maradt segédmunkásként a szanatóriumban, majd ápoló lett. Doktor Richard Start felfigyelt rajzkészségére, feltűnt neki, hogy az egykori páciens egyre-másra rajzolta meg a betegek portréját. Mivel őt magát is érdekelte a képzőművészet, akvarelleket festett, meghívta Nyilasi Tibort, hogy menjen el vele tanulmányútra Japánba, majd beíratta őt Torontóban az ottani képzőművészeti főiskolára (Ontario College of Art).

– Főiskolai tanulmányaimat teljes mértékben az egészségügyi minisztérium fedezte – folytatta a művész. – Ezt is Start doktor intézte el, akit joggal tartottam második apámnak. A főiskolát kitüntetéssel végeztem el, s azt hittem, ezzel megnyílik előttem az egész világ. Sajnos, olyan műhelybe kerültem, ahol csak plakátokat rajzoltunk és nyomtattunk. 1966-ban világkiállítás volt Kanadában, ekkor hozták létre a Niagara Múzeumot, ahol az angolok és franciák őslakosok elleni harcait akarták bemutatni. Itt kaptam munkát, mégpedig szobrászatit: életnagyságú indián alakokat és lovakat készítettem. Mivel szorgalmasan és becsületesen dolgoztam, anyagi támogatást kaptam, ami lehetővé tette, hogy végre hazalátogathassak szülőföldemre.

Nyilasi Tibor a főiskolán szerzett diplomája után a Torontói Egyetemen folytatta tanulmányait pedagógiai szakon, hogy középiskolában képzőművészetet taníthasson. Tanulmányai után hosszabb időre Németországba utazott, hogy az akvarellfestészet fortélyainak tanulmányozása mellett elsajátítsa a kőből készült fali mozaikok készítésének mesterfogásait is. Elvarázsolták az ősrégi mozaikművészet lehetőségei. A mai napig is a már említett kesztölci mozaikoltárképet tekinti fő művének.
A művész középiskolai oktató munkája mellett szorgalmasan alkotott és sorra rendezte önálló kiállításait. Számára feledhetetlen maradt a szülőfalujában, a kesztölci falumúzeumban 1970-ben rendezett kiállítása már csak azért is, mert ez volt az első kiállítása Magyarországon. Jelentős volt számára az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban rendezett kiállítás is, amely a kanadai kormány támogatásával valósult meg. Örömmel emlékezik a kanadai Hamiltoni Galériában 1979-ben rendezett kiállítására: általa vált ismertté neve egész Kanadában, s tagja lett a Kanadai Akvarellisták Társaságának.

– Az akvarellisták főleg tájakat festenek, az ön képei azonban rendkívüli emberi vitalitást, dinamikát, mozgást sugároznak.
– Engem mindig érdekelt az emberi test, annak anatómiája, főleg a változatos mozgás és viselkedés. Ez kiapadhatatlan forrása alkotásaimnak. A vázlatfüzet az én elmaradhatatlan barátom, mindig magammal hordom, hogy használhassam a legváratlanabb helyzetekben, megörökíthessem azt, amit éppen látok, ami leköti fantáziámat: vonatban, várótermekben, vendéglőkben, az utcán és másutt, mint egy igazi paparazzo, csakhogy én fényképezőgép helyett ceruzával „vadászok”. Ezek a megfigyelések, közvetlen helyzetek szolgálnak témaként akvarelljeimhez.

– Kilenc éve nyugdíjas. Hogy telnek napjai?
– Amikor elbúcsúztam kollégáimtól, megkérdezték tőlem, mit fogok csinálni nyugdíjasként. Elárasztom a világot akvarelljeimmel, mondtam nekik. Megszállottként dolgozom, nem múlik el nap, hogy ne festenék. Kanadában éppúgy, mint Kesztölcön, ahol 1966 óta nyaraimat töltöm.

Kesztölc 1966 óta merít szülöttje, Nyilasi Tibor tehetségéből. Önzetlenül segíti földijeit, a kesztölcieket. Tíz éven át vezette a diákok és az ifjúság képzőművészeti táborát, kezdeményezője és vezetője volt két nemzetközi képzőművészeti „plein air” tábornak. A Szt. Kelemen templomot a már említett három mozaikképe díszíti. A művész, ha itthon tartózkodik, énekel a kesztölci szlovák kórusban és fellép velük, ahová csak hívják. Nyilasi Tibor 2001 óta a „Kesztölcért” kitüntetés tulajdonosa és a falu díszpolgára is.
Bárkányi Valkán Zoltán
Fordította: Vércse Miklós

A képen Vércse Miklóssal és Oros Lászlóval Nyilasi Tibor látható 2006. szeptember 8-án.

Képek (az eredeti szlovák szöveggel) az alábbi linkről tölthetők le:

http://www.oslovma.hu/index.php/sk/aktuality/151-aktuality3-aktuality3/1058-zom.rel-akademick-maliar-tibor-nyilasi

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor