Hagymás István: A mitikus József Attila

Szinkronicitások József Attila életében és életművében

A szerző egy olyan „József Attila jelenségre” hívja fel a figyelmet, amelyet az ún. szinkronicitás determinál. Azokra, az ok-okozati összefüggésben látszólag nem álló dolgokra mutat rá, amelyek ismételten fordulnak elő. „Azért válhat legnagyobb költőnk mitikus alakká, mert a vele megtörténteknek vannak előképei, és éppen a mesék, mítoszok, legendák világából ismerősek azok az események, amelyeket maga is megélt, verssé szublimált, ősképpé költött. Nemcsak az Ó- és Újszövetség egyes alakjaira, mozzanataira ismerhetünk rá, ha behatóan tanulmányozzuk József Attila írásait és a róla írottakat, de a magyar ős-történet egy-egy kulcsfigurája is felsejlik, a megfelelő attribútumokkal, a megfelelő időben és helyen...” (Hagymás István)

Az archaikus, analógiás, prelogikus, asszociációs hagyományt követi, amelyet eddig megjelent könyveimben (Casanova Napja. Fellini Casanovájának asztrálmítoszi vonatkozásai, 1993; Utazások Fellinivel – a Zenekari próbára, a Nők városába és a Satyricon világába – filmelemzések, 2002; Magsejtés – 12 esszé, 2004) is szem előtt tartott. Most nemcsak a versek jelentenek kihívást, hanem a költő életpályája is.

2007, 396 oldal, 14,2 x 20,3 cm, ISBN 978-963-87493-2-1.

Esztergom és Vidéke Folyóirat

Átkelő Folyóirat

Látogatói Statisztika

664489
Mai napMai nap82
TegnapTegnap143
A hétenA héten598
Ebben a hónapbanEbben a hónapban2630
ÖsszesÖsszes664489

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor