Jegyzet

"A lelki sztriptízhez is kell bátorság"

Írta: Dr. Bárdos István 2011. szeptember 29. csütörtök, 21:37

 kocsis.jpg - 8.93 KbKocsis Ernő karikatúrái a Sugár Galériában

A szomszédos Párkányban 1937-ben született Kocsis Ernő, élete során térben, időben, de szellemi téren is kalandos utat járt be. Volt pilóta, bányász, falusi tanító, majd főiskolai tanár, egyetemi oktató. Tanulmányai során a Nyitrai Főiskola orosz-rajz szakos tanári diplomája mellé a prágai Károly Egyetemen újabbat, majd ugyanitt tudományos fokozatot is szerzett. A Nyitrai Pedagógiai Főiskola, majd az ezt magába olvasztó Konstantin Filozófus Egyetem oktatójaként művésznemzedékek mentorává vált.

Carpe diem!

Írta: Németh Gabriella 2011. július 11. hétfő, 18:09

 nick_vujicic.jpg - 8.32 Kb„Sokszor az ember arra kezd koncentrálni, hogy mi az, amit szeretne, ha más lenne. És szeretné elfelejteni, mi az, amije van.”
                                                                                                                                                              Nick Vujicic

Mostanság az elektronikus körlevelek idejét éljük. A nettel rendelkezők közül ki az, aki még sosem kapott ilyet? Van köztük vicc, tájképek, politikai írások…. Gyakran meg sem nyitjuk, már csak azért sem, mert „megfertőzheti” a gépünket.

Emberségből jeles

Írta: Rajner Péter 2011. július 09. szombat, 21:37

 szegny.jpg - 4.04 KbMegindító gondolatokat tolmácsol Szent Máté evangéliuma, amikor Jézus szavait idézi az utolsó ítéletről. A Megváltó akkor dicsőséges trónján ülve az összes nemzetek közül kiválasztja a juhokat és a kosokat. Az előbbieket a jobbjára, az utóbbiakat a baljára állítja, azután így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok…”.

"Hát nem tudom!"

Írta: Soós Kadocsa 2011. június 27. hétfő, 22:33

“Hát nem tudom!”
Jiri Menzel


 imagescal36p0p.jpg - 6.95 KbGondolatok magamról
 

“…a magyar szeret másokat sértegetni,
és mivel ez nem fáj neki, azt hiszi:
azoknak se fáj, akiket sért.”
Széchenyi

5. oldal / 5

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor