Jegyzet

Van még idő szeretni?

Írta: Czirok Péter 2016. április 25. hétfő, 16:42

ght.jpg - 8.00 KbKipattanok az ágyból. Konyha, kávéfőző, WC. Jaj, szia! Jó reggelt, kicsim! Hogy aludtál? Én nem valami jól. Kávé, zuhany, hálószoba, ruhásszekrény, hűtő, napi kaja, táska, cipő, opcionálisan kocsikulcs. Persze mindez időmegosztásos módszerrel, hogy mindketten időben el tudjunk készülni. Ma hogy végzel? Aha, én is a szokott időben. Majd megpróbálok jobban sietni, jó? Hátha sikerül 10-20 perccel előbb elszabadulni. Puszi, vigyázz magadra út közben!

A szívből mesélő tollforgató

Írta: Czirok Péter 2016. április 01. péntek, 18:40

gio.jpg - 10.88 KbCsukás István felköszöntése

 


Ma egy olyan világban élünk, ahol előző nap bezörög a telefonom, hogy másnap iksz ipszilonnak születésnapja lesz – és az ember lelkesen beposztol valami szépet a fészre. És kész. Megvan a gyónás, a hétre megvan a jócselekedet, mehetsz paráználkodni, le van rendezve, hogy mekkora kossuthság tőlünk, hogy gondoltunk három másodpercre a másik emberre is. Persze az is igaz, hogy régebben is csak a kivételes barátok születésnapját ünnepeltem meg – akiknek meg manapság csak írok valamit, azok régebben lehet, hogy eszembe se jutottak volna.

Merhetünk álmodni?

Írta: Tátyi Tibor 2016. április 01. péntek, 08:31

gip.jpg - 12.79 KbMeglehetősen érdekes beszélgetést olvastam az egyik újságban a nemrégiben kinevezett esztergomi főépítésszel „Merjenek álmodni!” címmel A szakember szavai, üzenetei mindenképpen továbbgondolásra ösztönözhetik az esztergomi és környékbeli lokálpatriótákat, de azért én visszakérdeznék: Merhetünk álmodni? Teszem ezt azért, mert az emberben kétségek merülnek fel, ha Esztergom és egyáltalán, a szűkebben vett régió – akár az Ister-Granum Eurorégió – jövőjére gondol. Hogy miért? Elsősorban is azért, mert évek, sőt évtizedek teltek el attól a történelmi eseménytől, amit újabban már csak módszerváltásként emlegetnek, és gyakorlatilag  alig történt előrelépés e téren, sőt!

Rendhagyó sütő-főző kalendárium 3.

Írta: Czirok Ferenc 2016. március 17. csütörtök, 16:18

gjk.jpg - 9.34 KbMárcius, tavaszelő vagy böjtmás hava. A régi magyar naptárakban: kikelet hava.


„Selymit a barka / már kitakarta, / sárga virágját bontja a som. / Fut, fut az áram /
a déli sugárban / s hökken a hó a hideg havason.”
/Áprily Lajos/


Ezzel a tavasz erejétől duzzadó verssel kezdi márciusról szóló írását a Sulyok Mária, Tímár Zsuzsa által írt, 1968-ban kiadott Virágkalendárium. „A húsvét, mint tudjuk – írják – változó ünnep, március 22. és április 25. közé esik; mindig azon a vasárnapon tartják, amely a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltére következik.” Idén az óráinkat is húsvét vasárnap hajnalán (27-én) kell a nyári időszámítás szerint előre állítani.

Nagyböjt Húsvét előtt

Írta: Kardos Tamás 2016. március 06. vasárnap, 22:53

gju.jpg - 7.38 KbLassan felénél tartunk, megérdemel pár sort, ha már szinte minden vallásban a böjt fontos cselekedet. A keresztényeknél az Úrnapja erősebb, vasárnap sosincs böjt. Ezért a 40 napos böjt 5-6 nappal előbb kezdődik. Egészségi programoknak is része, de itt egész másról van szó. Valójában begyepesedő életvitelünk fölrázására szolgál, a céltudatos testi-lelki megújulásra, valamilyen nagy esemény erőterének segítségével. Jóideje a Húsvét csúcsává a feltámadás lett, amelyet gondtalanul lehet ünnepelni hívőknek és hitetleneknek egyetértésben.

Mit mond nekünk Sziddhárta?

Írta: Muzslai Ágnes 2016. március 01. kedd, 13:07

gkg.jpg - 35.52 KbSokan úgy gondolják, hogy a Nobel-dijas Hermann Hesse a XX. század legnagyobb német írója. Sziddhárta című műve, melyet az első világháború után írt ma is valódi bestseller. Mint arról korábban már írtam, Hesse világhírű hindu regéjét, a Sziddhártát Erdélyi Lili Ada vitte pódiumra, amelyet február 24-én mutatott be az esztergomi Művelődési Házban nagy sikerrel.

gkn.jpg - 341.19 KbLéleküdítő könyv olvasásába kezdtem a karácsonyi ünnepek alatt. Kedves kolléganőm, H. Dobos Mária, esztergomi szerző Átívelő hidak című könyve kellemes kikapcsolódást és hasznos kulturális információkat jelentett a hosszabb téli estékre. Már a szerző hasonló stílusban készült első kötete is (Kereszt-utak. Élet-novellák. 2008) kiváltotta elismerésemet: a gazdag, életrajzi elemekkel átszőtt tartalom, az írónő széleskörű műveltsége, könnyed hangneme, oldott, kötetlen, közvetlen kifejezésmódja folytatódik a második kötetben is.

Hamvazószerda a nagyböjt kezdete

Írta: Szabó Lászlóné 2016. február 11. csütörtök, 19:50

glg.jpg - 76.66 Kb2016-ban február 10-ére esett hamvazószerda, a negyvennapos böjt kezdete. A keresztények Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére készülődnek ettől a naptól. Hamvazószerdán és a rákövetkező vasárnapon a katolikus hívek homlokát az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamujával jelöli meg a pap, miközben hagyományosan ezt mondja: “Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!” A hamu jelképezi a bűnbánatot, és az elmúlást.

Rendhagyó sütő-főző kalendárium 2.

Írta: Czirok Ferenc 2016. február 10. szerda, 22:18

gli.jpg - 9.41 KbFebruár (télutó, böjtelő hava)



Farsangoló, karneválozó, bálozó és fánk evő szép hónapot kívánok!

Az év második hónapja, amelyet a római monda szerint, Romulus utóda Numa Pompilius római király vezetett be. Julius Caesar naptárreformja óta az év 2. hónapja. Nevét – a hagyomány szerint - Februus ó-itáliai istentől kapta, akinek tiszteletére ebben a hónapban 18-tól 28-ig februáliákat (ünnepségeket) tartottak a rómaiak.

Valahol Oroszországban

Írta: Fonyódi György 2016. január 31. vasárnap, 12:54

glt.jpg - 2.27 Mb

gmr.jpg - 249.02 KbIsmét elveszítettünk egy barátot. A karácsonyi ünnepek előtt jött a szomorú hír: az Úr magához szólította a kesztölci származású jó barátot, a kanadai Hamiltonban élt letelepedett kiváló festőművészt. 1956 vihara röpítette oly messze szülőföldjétől, ahová 1966 óta nyaranta hazajárt. Nemcsak pihenni a klastrompusztai nyaralóban, hanem dolgozni, alkotni is. Bizonysága ennek faluja, Kesztölc templomában Szt. Kelemen legendájának egyik jelenetét ábrázoló monumentális mozaik oltárképe, valamint Cirill és Metód képmása. Munkája sokrétű volt. Alkotásai megtalálhatók jóformán a világ minden táján: múzeumokban, képtárakban, egyéb intézményekben, magántulajdonban, pl. az angol királynő Windsor-gyűjteményében is. Első kiállítása 1963-ban volt, ezt követte még 57 önálló, és 72 csoportos kiállítása Európa és Amerika országaiban. Művelte a képzőművészet minden műfaját, vonzotta a színművészet, a zene, az ének is. Meg a barátok. Szerette a társaságot, a baráti kör is szerette a mindig mosolygó, kedves, vendégszerető Tibort. Mennyire várta a nyarakat! Hogy majd jön…! Nem jön! Hozzák! Majd! Sajnos!
A jó Isten legyen kegyes Hozzád!
Nyugodjál békében! Barátaid

Haikunaptár 2016

Írta: Czirok Ferenc 2016. január 01. péntek, 18:39

gmz.jpg - 10.54 Kb

A maják úgy tartják, hogy a világ olyan, mint a pillangó két szárnya: az egyik a képzelet, a másik a valóság. Mindkettőre szükség van, hogy a lepke felröppenhessen. A pillangó szíve maga az élet.

Minden kedves olvasónak békességet, jó egészséget és munkájában örömet kívánok sok szeretettel az újesztendőben!

Az ajándék

Írta: Czirok Ferenc 2015. december 23. szerda, 22:28

gnc.jpg - 347.96 KbEloiz és Amália, a két angyal, vidáman kucorogtak egy havas platán vaskos alsó ágán. A mindig nevetős arcú, fekete hajú Amália a komoly, szőke Eloiz felé fordult: „- Minden csupa fehér, olyan mintha felhőn ülnénk.” szólt nevetve. De Eloiz határozottan előrebiccentett a fejével:
- Most, figyelj! Kezdődik a munkánk. Ott jön a gyermek és az apja.
A havas járdán ott lépdelt magabiztos járással az apa, mellette kisfia, aki ugyan az apja kezét fogta, de bizonytalan léptekkel haladt a csúszós köveken. Egy évvel a megtaposott, forradalmi remények után fakó, fénytelen karácsony köszöntött az országra. Valóban csak Isten segíthetett rajtuk, mert az emberek a maguk erejéből csak keseregtek, féltek, bezárkóztak. Eloiz intett egyet a kezével, s meglátták az apa gondolatait. A férfi mosolyogva simogatta a fiatalasszony szélesen domborodó hasát, egy erős kislány fejlődött a pocakban napról napra csendesen. Jövőt láttak, közös jövőt együtt, fáradtságos örömben. De a jövőkép mögött fénytelen volt a háttér.

Sursum Corda

Írta: Schlett István 2015. december 11. péntek, 20:18

gnr.jpg - 18.18 Kb „ember vagyok, tehát imádkozom..”  (Sík Sándor)

 

Immáron 25 évgyűrűt vetett az idő fája azóta, hogy megszületett Esztergomban, a Szent Királyvárosban a helyi FIDI programja, a Sursum Corda /hozzáteszem nagy sikert aratva a rendszerváltás ifjonti lázától hevített országban/. Most, hogy a történelem viharai tépik vitorláinkat, mi a nemzeti – polgári és természetesen keresztény szellemiségű Magyar modell elkötelezettjei emeljük fel szívünket, a magyar realizmus eszmeiségével szemünk előtt indultunk útnak egy újabb ezredév felé.
„Ne azt kérdezd -„igen, mi is adni akarunk, hogy amit kapunk, azzal közösen gazdagodhassunk!

Liza, az unalomtündér

Írta: K. A. M. 2015. december 08. kedd, 22:04

gnz.jpg - 11.78 KbElőre bocsátom, hogy szeretem a magyar filmet. Szeretem, mert rólunk szól. A múltunkról, a jelenünkről, néha a jövőnkről és arról, abban a környezetben, ahol éltünk, élünk. Jó felismerni benne a bennünket körülvevő embereket, helyszíneket, helyzeteket. És talán ezekért a dolgokért is, de mi magyarok értjük igazán a hazai filmeket. Legyen az régi, új, a közelmúltból vagy a jelenből, vígjáték vagy művészfilm, átélhetőek, szerethetőek vagy éppen rendkívül szórakoztatóak tudnak lenni hazai filmgyártásunk e remekművei. Ebben az elkényeztetett helyzetben már alig vártam, hogy megnézhessem a legújabb, ütősnek beharangozott vígjátékot, a Liza, a rókatündért.

Emlékképek az ifjúságról

Írta: Czirok Ferenc 2015. szeptember 24. csütörtök, 19:05

gsa.jpg - 6.10 KbEGY BALLAGÁS 50. ÉVFORDULÓJÁRA

 

 

 


Idézet a tablónkról: „Bár zord a harc, megéri a világ.
       Ha az ember az marad, ami volt:
       Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.”
     (Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba)


Ostromlott Európánk várában ülök a néhai Osztrák-Magyar Monarchia ausztriai „oldalán”, Salzburg tartományban, Pinzgau kerület (járás) székhelyén: Zell am See-ben. Régi emlékekről fogok írni, melyeknek – a természet törvényei szerint – lassan, de biztosan fogynak a tanúi. Ideje hát beszélni róla, amíg elevenek az emlékek. Az itteni tó gyönyörű és izgalmas, különösen télen, ha befagy, és sétálhatok a meg-megroppanó jégen a harminc-negyven méteres víztömeg fölött. De a Duna az örök szerelem! Számomra a folyamatosan változó világ példája marad mindig, ott nőttem fel a partján, ott lett ember belőlem.

Árpád koronája

Írta: Czirok Ferenc 2015. július 24. péntek, 14:33

ghh.jpg - 65.02 Kb907. július 4. Egy elhallgatott győzelem emlékére



Rendhagyó könyvismertetés Cey-Bert Róbert Gyula A pozsonyi csata című regényéről
„Nem az ember kedvéért – dicsőségedre cselekszed Te mindezt, hiszen igazat és gonoszt egyaránt te teremtettél…” /Holttengeri tekercsek. Magasztalások (részletek) VIII. 4. hasáb, 5-37. sor. Fordította: Csaba József és Komoróczy Géza/
„Vegye tudomásul, hogy egy magyar könyvkiadónak az a kötelessége, hogy olyan regényeket adjon ki, amelyekben nemzetének hőseit mutatják be. Mert minden nemzetnek szüksége van hősökre.” /Paul Coelho mondta Püski Istvánnak a 2005-ös Nemzetközi Könyvfesztivál megnyitó fogadásán a Petőfi Irodalmi Múzeumban./
„Mert az ősi hagyaték ereklyéje ma fegyver is, amely jövendőt biztosít a nemzetnek, ha magára talál általa, és él a hatalmával. /Wass Albert/

A Csaba-legenda

Írta: Rajner Péter 2015. július 06. hétfő, 10:26

gtu.jpg - 72.63 KbA hun történet magyar szerzője valószínűleg téved, amikor Attilának Csaba nevű fiút tulajdonít. A Csaba név emlegetése viszont mégsem lehet légből kapott. Csaba nevével kapcsolatban ugyanis a krónikás ősi néphagyományra hivatkozik, amely egy, már a honfoglalás előtt itt élt nép, a székelyek körében maradt fenn. Gondoljunk csak a székely Himnusz soraira: „Vezesd még egyszer győzelemre néped, Csaba királyfi, csillagösvényen!” E népi hagyomány valós magva annyi, hogy Csaba egy hun király legifjabb fia volt, aki Pannóniából bizánci területre távozott, s innét hiába várták vissza. Ezért olvashatjuk a XIV. századi krónikaszövegben, hogy a nép között még akkor is divatban volt a szólásmondás arról, akit nem akartak többet látni: „Akkor térj haza, amikor Csaba Görögországból!”

Az első népképviseleti országgyűlés

Írta: Rajner Péter 2015. július 03. péntek, 11:11

gtz.jpg - 12.91 Kb1848. március 15-vel bevégződött a reformkor, amely jelentős országgyűlések sorával igyekezett mind előbbre vinni az országot a polgári átalakulás irányába. Igaz, az I. Ferenc nevével fémjelzett reakció rendre gördítette az akadályokat a reformtörekvések elé, ám 1835-ben, V. Ferdinánd trónra léptével egyre erőteljesebben mutatkoztak a haladás híveinek sikerei. Kossuth már március 3-án felirati javaslatot terjesztett elő, alkotmányt követelve a Habsburg Birodalom örökös tartományainak, Ausztria népeinek, valamint közteherviselést, az úrbéri viszonyok felszámolását, évenkénti országgyűlést Pesten, nemzetőrség fölállítását, nemzeti bank létrehozását és egy felelős magyar minisztérium kinevezését.

Sarlós Boldogasszony

Írta: Rajner Péter 2015. július 03. péntek, 10:43

gub.jpg - 27.64 Kb„Azokban a napokban Mária útra kelt és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Zakariás házába érkezve köszöntötte Erzsébetet. Alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek. Hangos szóval fölkiáltott: Áldottabb vagy te minden asszonynál és áldott a te méhednek gyümölcse…” –olvashatjuk Szent Lukács evangéliumában (1, 39-56). Mária találkozása rokonával, Erzsébettel (latinul: vizitatio) kezdetben a keleti egyház ünnepe volt.

Emlékeim Gerő Ervinről (1931–2013)

Írta: Horváth Gáborné 2015. július 01. szerda, 12:24

guc.jpg - 236.77 KbÉletünk a maga módján telik-múlik. Utunkon hol nyerünk valamit, hol elveszítünk valakit. Azt, aki valaha kedves, fontos és emlékezetes volt számunkra. Érdemes hát elővennünk azokat a tárgyi és képi emlékeket, amelyeket dossziénk (és nem az internet) tartalmaz. Teszem ezt most magán indíttatásból, közös barátaink és önmagam mint szerző becsületére és tiszteletére.

Péter, a kőszikla

Írta: Rajner Péter 2015. június 29. hétfő, 11:30

gue.jpg - 4.53 Kb„Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére érkezett, megkérdezte tanítványait: Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Azok így válaszoltak: Van, aki keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, van, aki Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Jézus tovább kérdezte: Hát ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Messiás, az élő Isten fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy Simon, János fia! Nem test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Mennyei Atyám. Mondom tehát neked: Te Péter vagy, azaz kőszikla. Erre a sziklára építem Egyházamat és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyország kulcsait. Amit megkötsz a földön, megkötött lesz a mennyben is, és amit föloldasz a földön, a mennyben is föloldott.” (Mt.16 13-19)

Ülő muskátlik

Írta: Rajner Péter 2015. június 16. kedd, 13:39

gus.jpg - 107.35 KbNincs minden városnak olyan főtere, mint Esztergomnak, a Szentháromság szoborral vaqy a Bottyán palotával és a régi, csodálatosan szép, jobbára barokk vagy szecessziós, bár némileg már lepusztult épületekkel. Mindazonáltal Pécsett járván, miközben fölüdített és jó hangulattá kovácsolt a főtér, némileg elszomorodtam. Szent István városában miért nem ilyen? Nálunk „strandkorlát-kék” színűre festett és bezárt boltok nyitásra váró ajtajai, élet, rendezvények, kiállítások …, no, ez hiányzik!

2. oldal / 5

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor