Emlékkarácsonyok – III. rész

Írta: Czirok Ferenc 2017. december 20. szerda, 18:00
Rate this item
(0 szavazat)

fsv 67.jpg - 7.60 KbA II. világégésben azután már fokozták a „hadviselés hatékonyságát”, és minimálisra szorították az emberséget. Minden trükköt bevetettek az egymásnak rontó felek: az álságos békeszerződésektől, országrészeket visszaadó döntéseken át, a szándékos népirtáson keresztül az atombombáig.

Márai Sándor: Napló 1944.
Karácsony. Telihold, fagyos, tiszta táj. Estefelé a helybeli kis templomba megyek. A templom körül német muníciós ládák, tehergépkocsik, fegyveres őrök. Ez a helyzet, melyről a német hadijelentés így emlékezik meg: „Az ellenség megint templomokat és kórházakat bombázott”.
A kis templom üres. Az ég, mint Pascal ege, szikrázó és ijesztően hallgatag. Néha felvillan egy piros, sárga rakéta, különös karácsony esti csillagszórók. A hazaúton, a fagyos országúton valaki francia dalt énekel.
Kilenc felé kialszik a villany. Aztán égzengető támadás a túlsóparton, pergőtűz, nehéz ütegekkel. Éjfélig tart ez a vad karácsonyesti kórus. A domboldalon a kis ház rázkódik a nagy izgalomban, mely áthatja a tájat. Sötétben ülök sokáig. (…)
A rádió hallgat, mert nincs villany. Félelmes süketség ez. A ravasz és ördögi szerkezet úgy hozzátartozik már életünkhöz, mint valamely testrész; nélküle bénák és nyomorékok vagyunk.

Az áram tartós kimaradása ma még jobban megbénítana és nyomorékká tenne bennünket is, de csak amíg meg nem szoknánk! Az addig megszokott jólét – amelyről a hétköznapok sodró áradatában sokszor lekicsinylően beszélünk és elégtelennek tartjuk, mert mindig van jobb és több –, a kényelem és a többi „civilizációs kellék” pillanatok alatt szétfoszlódhat… A következő részlet is 1944 karácsonyán játszódik.
Vaszary János: Zörgetik az ajtót

Karácsony este volt.
A szeretet és béke ünnepe.
A karácsonyfákon kigyulladtak az apró gyertyák, hogy ünnepeljék a Megváltó születését. Felzengett a karácsonyi ének.
„Békesség a földön a jó szándékú embernek…”
Ugyanakkor szirénák üvöltése harsogott az éjszakában.
Egyre erősödő ágyúdörgés remegtette meg az ablaküvegeket, amelyek még nem törtek be. (…)
Valahol a közelben bomba vágódott le. A robbanás megremegtette az egész házat. Betört ablaküvegek csörömpöltek. Keserű ízű füsttel telt meg a szoba. A légnyomás ereje eloltotta a karácsonyfa gyertyáit. A háború – ez a gigantikus, félelmetes szörnyeteg – már elért idáig. Már beküldte hozzánk gyilkos leheletét, hogy kioltsa az ünnep gyertyáit. Ne ünnepeljetek, mert nem tűrök ünnepet.
Összenéztünk feleségemmel.
Mind a ketten egyre gondoltunk. Talán okosabb volna lemenekülni a pincébe: elbújni a háború dühe elől a föld alá, amilyen mélyen csak lehet. De lehet-e olyan mélyre bújni, hogy a halál és a rombolás ránk ne találjon? Van-e olyan mélység, olyan rejtett zug, menedék, ahol ebben a halálraítélt városban békességet talál a „jó szándékú” ember?
– Maradjunk – mondta feleségem.
– Maradjunk – mondtam én is.
Meggyújtottam újra a gyertyákat. Nézegetni kezdtük a karácsonyfa alatt felhalmozott ajándékokat.
Feleségem felbontott egy fenyőgallyal díszített kis csomagot.
– Óh, milyen gyönyörű…
A gyertyák fényében szikrázva csillogott a briliáns fülbevaló, amit a kezében tartott.
– Milyen kedves vagy… Milyen jól fog állni a hajamhoz…
Hangjának valami idegen csengése volt. Ismeretlen fájdalom remegett benne.
Vajon megérezte-e, hogy ezt a fülbevalót sohasem fogja viselni? Hogy ezt a csillogó holmit rövidesen elragadja tőle egy szennyes, rosszindulatú áradat és vele együtt mindent, ami eddig körülötte volt, a selyemruhákat, parfümjének könnyű illatát, a forró színházi estéket, a közönség tapsait, mindent. Megérezte-e, hogy eddigi életünknek utolsó perceit éljük, most és ami utána jön, az rosszabb lesz, mint a halál?
A rádió hirtelen megszólalt.
Már órákkal ezelőtt elhallgatott. Az hittük, hogy végképpen.

A színész, író, rendező Vaszary János és felesége Murát Lili sorsából láthattunk pillanatfelvételt. Egy széthullásra ítélt világ utolsó pillanatait. Bármikor elsodorhatja a mi életünk minden eredményét is az árvíz, hurrikán, tűzvész, egy bomba… Mert a názáreti gyermek is vagyon nélkül született, és a sziklasírban is csak egy gyolcsba tekerték gondoskodó kezek…
(Folytatása következik.)

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor