Emlékkarácsonyok -- I. rész

Írta: Czirok Ferenc 2017. november 29. szerda, 20:59
Rate this item
(0 szavazat)

fsv 51.jpg - 12.37 Kb„Megszületett a kis Jézus, örvendjünk!” – szokta apai nagyapám mondani, amikor a csengő hívószavára beléptünk az utcai szobába, hogy megnézzük, „mit hozott a Jézuska”. Nagyanyám halkan, sóhajtva mondta: „Elég lenne a békesség és a szeretet.” Igen, de a békességnek és a szeretetnek bennünk és általunk kell megszületni, hiába várjuk kívülről kapott ajándékként. Az engem felnevelő apai nagyszüleimtől sokat hallottam „azokról a régi karácsonyokról”, amikor a havas csendbe süppedt kisvárosunk szinte néptelen esti utcáin csilingelve elsuhant egy-egy lovas szán.

Majd felszabadult lélekkel a friss hóban csikorgó léptekkel igyekeztek sokan az éjféli misére. Harangok zendültek, és nem volt háború már emberemlékezet óta. Mesének tűnt mindez 1958 karácsonyán, a két világháború és az általam is megtapasztalt 1956-os szomorú szenteste emlékei után, amikor elindult anyám azon a hosszú és visszafordíthatatlan úton, amely az USA-ba vezette. Rongyból varrt bohóc, kis játékzongora, egy rózsaszín papírra rajzolt kislány és az anyám hiányának begyógyíthatatlan sebe maradt utána, és mégis…
1956 karácsonyán írta naplójába Márai Sándor, akitől még idézek ebben a különleges kis karácsonyi emlékeket felidéző szöveggyűjteményben: „Ez a gépiesen nyekergő amerikai karácsony… Otthon minden jobb volt. Otthon ma is jobb lehet a karácsony, az orosz tankok között, a hidegben. Otthon volt valami.” Azt a „valamit” a bennünk lévő élet- és lelkierő adta, adja meg ma is. A megmaradni vágyás akarata, akkor is, ha az uralkodó hatalmak – az utóbbi száz évben – szétrombolták az emberek egyszerű vágyait is, a hódítás, a még több haszon reményében elpusztítva mindazt, amit addig nagy nehezen felépítettek, és semmire sem jó látszatbékéket kötöttek, amelyeknek újabb öldöklés lett a következménye. Közben embermilliók pusztultak el ártatlanul. Még itt vagyunk.
Ennek a száz évnek karácsonyai bizony beépültek emléktudatunkba. A nagy-, déd- és ükszülőink emlékei – az utóbbi hetven év minden agymosó és istentagadó igyekezete ellenére is – itt vannak velünk 2017 karácsonyán. Száz évvel ezelőtt véres harcok folytak a világban. Már akkor is, tehetnénk hozzá cinikusan. A békében nevelődött katonák igyekeztek a maguk és környezetük számára a még meglévő ábrándjaikból valamit átmenteni a hétköznapokra. A már említett nagyszüleim könyvtárában megtalálható volt A világháború története 1914-1918 című (a Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Részvénytársaság kiadása), tizenkét kötetes rendkívül érdekes és tanulságos kiadvány. (Az maga egy csoda, hogy itt Zell am See-ben /Ausztria/ lapozgathatom nagyapám kedvenc könyveit, sokadik költözés után, amelyek túléltek sok – a könyvekre is – életveszélyes időszakot 1934 óta!) A IV. kötetének utolsó fejezetéből idézek: A szeretet ünnepén… a címe.
914 decemberében már a laikusok is tudták, hogy kiszámíthatatlan hosszú ideig fog elhúzódni a háború. Nyilvánvaló lett, hogy az állóharcokra berendezkedett milliós hadseregek egymással szemben nem egykönnyen csikarhatják ki a kölcsönös fanatizmussal áhított döntő győzelmet. (…) A karácsony magasztos, szeretetet árasztó ünnepe sohasem látott még annyi állig felfegyverzett, egymás ellen törő embert, mint 1914 decemberében. A szeretet ünnepe a harc, a gyűlölet világába érkezett el.

Elmarad a karácsonyi fegyverszünet

Néhány héttel karácsony előtt XV. Benedek pápa rövid fegyver szünetet kezdeményezett, amely két napra elhallgattatta volna a fegyverek zaját. Ebben az értelemben Rómából el is mentek a pápai jegyzékek az összes hadviselő államok kormányaihoz. A központi hatalmak, Németország, Magyarország-Ausztria, sőt a mohamedán Törökország is kedvezően fogadták a Szentszék óhaját és azonnal kijelentették, hogy a maguk részéről hozzájárulnak a karácsonyi fegyverszünethez. A pápa emberbaráti akciója mégis meghiúsult Oroszország ellenkezésén, amelyhez csakhamar csatlakozott Franciaország is. Oroszország elutasító magatartásán nem igen lehetett csodálkozni, mert hiszen az oroszok nem a mi naptárunkat használják és az ő karácsonyuk tizenhárom nappal későbbre esik. De a Francia Köztársaság elutasító magatartása, amelyhez Belgium és Anglia is kénytelen volt csatlakozni, egész Európában nagy csodálkozást keltett. (…)

A Kárpátok karácsonya

Száz- és száz kilométeres, öldöső fegyverrel megrakott lövészárkokban ünnepelték Európa fegyverbíró férfiai a szent estét. Távol a családi tűzhelytől, távol az otthoni karácsonyfa kedves fényeitől, távol a gyermekek örömétől… a lövészárokban, a komor fagyban, vérben, vasban… Az orosz harctéren úgy a magyar-osztrák, mint a német hadállásokban csak egyes helyeken lehetett karácsony estét rendezni. Az oroszok a legtöbb helyen egész nap és egész éjjel folyó lövöldözésekkel tervszerűen akadályozták meg az ellenség ünnepét. Voltak azonban frontszakaszok, különösen a Kárpátokban, ahol a szembenálló oroszok tisztelték a szent ünnepet és karácsony napján egyetlen lövéssel sem zavarták a csendet. Hallgatólagos megállapodás jött létre.
– Mi nem zavarjuk a ti karácsonyotokat. De két hét múlva ti se lövöldözzetek.
A magyar csapatok be is tartották ezt a titkos megállapodást. Azokon a frontrészeken, ahol az orosz csendes maradt, oroszok karácsonyán is ünnepi béke honolt.
A Kárpátokban hóval rakott fenyőerdők mentén húzódtak a lövészárkok. Ezer és ezer eleven karácsonyfa között. Benn az erdőben, az első vonalak mögött tábori oltárokat állítottak fel és felváltva, szakaszonként járultak a harcosok Isten színe elé, a szabad ég alatt. Künn, az első vonalban azonban senki sem mozdulhatott helyéről, sőt a legszigorúbb, legpontosabb szolgálatot kellett végezni, mert hiszen nem lehetett tudni, nem éppen a szent ünnepen indít-e vad rohamot állásaink ellen az orosz sereg?


Igen, a fegyelem és az emberség akkor még felülírta a győzelem érdekében leghatékonyabbnak tartott „felsőbb” taktikát is. Ezeket a „másként fogalmazó” könyveket én mind elolvastam, de 1960 és 1965 között bizony egészen mást tanítottak nekünk az általános iskolában. Ha néha „elszóltam” magam, annak rossz jegy lett a következménye, mert tanárunknak is védenie kellett magát, hiszen nem tudhatta, kit kérdez ki közülünk esetleg az igazgató vagy az úttörővezető orosztanárnő… A fent említett megegyezés leírása az orosz és magyar állások között egy szépirodalmi műben is előfordul. A könyv szintén ott volt nagyszüleim könyvszekrényének zárható részében, előlem elzárva, de egyszer – gyakori betegségeim egyikén – megszereztem a kulcsot, és elolvastam.

(Folytatása következik)

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor