Rate this item
(0 szavazat)

fvh.jpg - 18.39 KbRövid ideig tartó betegség után elhunyt Dinnyés László életének 90. évében Egerben 2016. december 5-én. Életének nagy részét Esztergomban töltötte. Itt járt általános és középiskolába. A Műszaki Egyetem elvégzése után a Hídépítő Vállalatnál helyezkedett el, és részt vett a Párkányi híd középső pillérének helyreállításán, valamint a Kis-Dunán átívelő Bottyán híd építésén is. Utána hosszú évekig a Komárom Megyei Tanács Tervező Iroda kötelékében dolgozott, majd nyugdíjas koráig Dorogon, a Kőbányai Gyógyszerárugyár műszaki ellenőre volt.

Bajnán született 1926 dec. 15-én. Édesapja Dinnyés Gyula és édesanyja Vígh Anna földművesek voltak. Egy testvére volt, Dinnyés Ilona Az általános és középiskoláit Esztergomban végezte, de az érettségi vizsgát a Kispesti Gimnáziumban tette le 1947-ben. 1948 és 1949 között töltötte sorkatonai szolgálatát. 1950 aug. 20-án kapta meg a munkakönyvét. 1953-ban kezdte el a Műszaki Egyetem Mérnöki Karának vízépítő szakát, először levelező, azután nappali tagozaton. 1959-ben kapott diplomát. 1952-ben nősült meg, felesége Hingyi Teréz. Két gyermekük született, Miklós 1953-ban és Ildikó 1961-ben. 1967-ben és 1968-ban vízellátási és csatornázási szakmérnöki tanulmányokat folytatott. 1970 dec. 18-án szakmérnöki oklevelet kapott, amire később nagyon büszke volt.
Szívesen sportolt, futott közepes távokon, ifjúsági országos 2. és 3. helyezett volt. Fiatal korában szeretett még műkorcsolyázni és teniszezni is. Az Úttörő Pályán is dolgozott társadalmi munkában. Családi házak víz- és csatornabekötésének az építési engedélyhez szükséges tervezését végezte egészen 80 éves koráig. Életében sokat dolgozott és keveset pihent. Örökmozgó volt, aki mindig tervezett, szervezett és irányított.
Édesapám 86 éves koráig élt Esztergomban, rendszeres látogatásaim során jó volt viszontlátni szülővárosomat. Úgy érzem, Édesapám aktív dolgozó korában a többi szorgalmas esztergomi lakossal együtt sokat tett a városért, munkáival hagyott valami maradandót az utókor, az esztergomiak és környékbeliek számára. Bár utolsó négy esztendejét Ildikó lányánál töltötte Egerben, élete java része ehhez a városhoz kötődik. Megérdemli, hogy e néhány sorral méltón emlékezzünk rá. Temetése Egerben lesz december 16-án, pénteken délelőtt.

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor