Rate this item
(0 szavazat)

get.jpg - 114.10 KbGondolatok a párkányi kiállítás elé (Barta Gyula Galéria, 2016. június 29-július vége)

 

Öt éve jubileumi kiállításon gyűltünk össze e helyen, azóta itt és másutt is részt vett csoportos, illetve egyéni kiállításokon. Ereje nem fogyott, talán lendülete csökkent kissé. De történt más is az utóbbi években Bugyács Sándor műtermében? A 60. évforduló számvetésre késztette az alkotót és a művészettörténészt egyaránt, most inkább egy erőteljesen körvonalazódó stílus vagy képsorozat bemutatása volt a cél. Egy olyan olajkép-összeállítást ismerhet meg ezúttal a közönség, mely szemlátomást összetartozik, bár témaválasztása továbbra is sokrétű. Formavilága, színhasználata, s a fekete képszélből előtűnő előadásmódja azonban azonos, vagy legalább is hasonló. Körbetekintve joggal tehetjük fel a kérdést: ezek az utóbbi években megszületett művek egy egységesebb formai, képi világot jelentenek a festő életművén belül? Bugyács Sándor egyéni, úgynevezett „bugyácsos” stílusa kikristályosodott, beérett volna?

Sándor rajzi és festői tevékenységéről műterem-látogatások adhatnak átfogóbb képet. Ez alapján úgy tűnik, csapongó szertelensége, termékenysége megmaradt a grafika terén, az olajképek pedig az itt látható módon egységesebb képi világba rendeződtek. Éppen ezért most ezeket gyűjtöttük egybe, hogy itt, a galéria impulzív környezetében még inkább erősítsék egymás hatását.
Mivel a festmények vázlatai szintén különböző technikával készülnek Sándor műtermében, így ezek gyakran függetlenek a későbbi eredménytől, a megvalósított olajképtől. Ha úgy tetszik, külön életet élnek. A lassabban megszülető festmények azonban a jelen alkotói korszakban szárnyra keltek. A kikristályosodott forma, az itt látható „éjféli korszak” annyira elevenen él Sándor életművében, hogy a képek között találunk vázlat és alárajzolás nélküli, alla prima készült munkát is (Mozgólépcső). Pedig a festő éppen a nagyobb lélegzetvételű, sok részletkidolgozással terhelt olajképek festésénél változtathat sokat a képen, hiszen ezek elkészítése – a technikából következően – hosszú ideig elnyúlhat, tétje viszont (már csak a vásznak ára miatt is) nagy. A kiforrott stílus Bugyács Sándor esetében eszerint visszahatott magára az alkotóra, inspirálja, ösztönzi – úgy tűnik, valóban rátalált a számára kedves formavilágra.
Mik tehát festményei jelenlegi, látványos ciklusának jellemzői? Kis vagy közepes méretű képeket látunk inkább a Barta Gyula Galériában, melyekből kettős kép (Kint-bent) vagy sorozat (Életrajz) is készült. Az intimebb méret feltűnően jellemző most, így jobban kiemelkednek például a királyi párról festett (ugyancsak páros) festmények. Nagy vászonra kevesebb alkotás készült (ilyen például a Bizottság és a Ballada – ez utóbbiak szintén egy képpárt alkotnak).
Keretezetlen képekről lévén szó a művek határai kitágulnak, esetenként a szó szoros értelmében, tematikus vagy formai szempontból is. Ez a játék a képszélekkel vagy a témával nem idegen Sándor művészetétől, akire a formabontó megoldások ugyancsak jellemzőek. Viszont napjainkra e képek önmagukban izolált alkotásokká, zártabb világú művekké is értek az alkotó festészetében. A fekete, elmosódó képszélek (melyek a réges-régi fényképeket vagy a korai filmek felvételeit idézik) a keretezetlen művek oldalsó szélein, a vakkeretre feszülő vásznon is folytatódnak, kiemelve a festményeket térben is a falsíkból.
Az itt alkalmazott kolorit erős és megragadó: kevés színre korlátozódik alapvetően, ugyanakkor mégsem hatásvadász. A smaragdzöld, a párizsi és kobaltkék beleolvad a sötét háttér komor világába, a kadmiumvörös és a világossárga viszont kiemeli a lényeget. A királyi képpáron (Királykép; Királynő-kép) találunk továbbá arany- és ezüstszíneket – és egyáltalán nagyobb színskálát is: e képekbe beszüremkedik az élet gazdagsága, bár csak villanásszerűen. Élénk kontrasztban álló színfelületei markáns megfogalmazást adnak a műveknek, azonban nem tiszta, keveretlen színek egyszerű összhatásáról van szó: valójában ezek nagyon finom és árnyalt formában, sok átmenettel tartják egyensúlyban és egyúttal mozgásban is a képeket. A kolorit mély tüze, telítettsége annyira intenzív, hogy tegnap készült alkotásoknak gondolná ezeket a szemlélő. Pedig e művek több év termései, például Zentán, Esztergomban találkoztunk már egyik-másik darabbal. De az itt bemutatott formai párhuzamok, e most körvonalazódó Bugyács-világtól eltérő változatok sem korábbi, akár évtizeddel ezelőtt készült előzmények, amint ezt a klasszikus művészeti fejlődés íratlan törvénye diktálná. Mi több, az elmúlt egy-két évben e „sötét korszaktól” egészen eltérő munkák is kikerültek Sándor keze alól, melyek a már ismertetőjeggyé vált „bugyácsos stílus” sajátosságait sem mutatják. Viszont kapcsolatban állnak színeik, vagy legalább a lecsupaszított formaviláguk révén az itt látható sorozattal (Tájkép). Tehát Bugyács Sándor úgy jutott el az egységes, érett stílus kialakításáig, hogy közben a tulajdon alapvető kereteit is sikerült olykor lebontania vagy túlszárnyalnia.
A téma most is, mint korábban, egy-egy történet vagy konfliktus egyetlen jelenetbe sűrített, balladai összefoglalása, érzékeltetése. Illetve karakterek, embertípusok megjelenítése, fantázia-szülte portrékon. Képei színpadán már csökkentek a szerepek: a király és a bohóc összeolvadt. Hiszen ezek nem feltétlenül válnak el egymástól a valóságban sem. A lovagokat pedig korunkban igen nagy felbontású mikroszkóppal kell keresni, mert annyira elfogytak, összezsugorodtak. Az alkotó mesebeli karakter-szereplői kikoptak volna, szereplőgárdája a külvilágtól már nem független, nem elszigetelt ideál-színészekből áll? Valóban, mint látjuk, a mesebeli királyok itt nem teljhatalmuk igazságos, bölcs élvezői, hanem szenvednek a felelősségtől. A dráma talán ezeknél a piedesztálra emelt szereplőknél a legsúlyosabb az alkotó újabb festményein. Bugyács Sándor színeivel eddig sem derűs, nem rózsaszín vagy angyali fehér világot mutatott mesefigurákkal benépesítet képein, de most már a történetek, a karakterek is kiléptek a mesekönyvek lapjairól. A festőnek már nincsenek illúziói semmilyen tekintetben. A korábban volt „bugyácsos” stílusból, helyesebben inkább „bugyácsos” képi világból megismert alakok, formák, történetek visszatérnek ugyan, de már csak a meghajlásra: maszkjukat levetették, szerepük véget ért (A király két arca).
A fura figurák, az arctalan karakterek erőteljesebben vonják magukra tekintetünket az újabb, itt látható képeken: az épületek, formák s az emberalakok száma helyenként ugyanis végletesen lecsökkent. Sándor kompozíciói mára erősen letisztultak. A sokszereplős drámák helyett inkább kamaradarabokat látunk, ahol az érzelmekre nagyobb figyelem jut. Jobban áttűnik rajtuk a tragédia, de a líraiság, a gyengéd odafigyelés is. Nem kizárt, hogy ebben saját életútja befolyásolta a festőt: az eltelt pár év alatt ugyanis nagyapa lett, aki unokájának is szívesen mutatja, festi képeit (Kertész), neki ezekkel szintén kedveskedik.
Az egységes képsorozat, amit itt látunk, Bugyács Sándor mostanra kialakult, de jelenleg is alakuló, első kiforrott korszakának darabjai. Jellemezhető ez a periódus az egyik bemutatott mű címével is: Éjfél. Bár hajnalig még lehet sötét és hűvös ez a világ, de talán ennyire egységes és összefogott aligha. Mint a lámpa fénye által megvilágított, a lényegtelentől megfosztott éjszakai látvány az íróasztalnál vagy az utcán. Vagy akár a lélekben. Amikor a formáról, de az érzésről, a hangulatról is leolvad a különleges és egyedi, s megmarad a közös, az azonos.
Az éjfél időhatárt ugyancsak jelöl, hiszen utána új időszak kezdődik: másik nap indul. De egyelőre még a tegnappá váló jelen él számunkra, ennek hatása alatt vagyunk. Sándornak nem is kívánhatunk mást, mint hogy tartson ez az éjfél minél tovább intenzíven vagy (mert minden elmúlik ezen a földön) hogy kezdődjön a következő nap is ilyen fényesen!

A fotót Istvánffyné Borsodi Zsófia készítette.

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor