Péter, a kőszikla

Írta: Rajner Péter 2015. június 29. hétfő, 11:30
Rate this item
(0 szavazat)

gue.jpg - 4.53 Kb„Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére érkezett, megkérdezte tanítványait: Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Azok így válaszoltak: Van, aki keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, van, aki Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Jézus tovább kérdezte: Hát ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Messiás, az élő Isten fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy Simon, János fia! Nem test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Mennyei Atyám. Mondom tehát neked: Te Péter vagy, azaz kőszikla. Erre a sziklára építem Egyházamat és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyország kulcsait. Amit megkötsz a földön, megkötött lesz a mennyben is, és amit föloldasz a földön, a mennyben is föloldott.” (Mt.16 13-19)

Szent Máté evangéliumában így meséli el az Egyház alapításának történetét. Sokat elmélkedtem e sorokat olvasván, hiszen ha valakinek, hát Jézusnak tudnia kellett isteni mindenhatóságával, hogy éppen Péter lesz az, aki egykor majd megtagadja őt Poncius Pilátus előtt mondván: „Nem ismerem ezt az embert”. Mi lehetett az oka Krisztus elhatározásának, döntésének? Bizonyára nem az, hogy tudta: Péter később egészen a kereszthalálig kitart majd mellette, és kormányozza a Pásztor nélkül maradt nyájat. Nem lehetséges, hogy a Megváltó Egyházának évezredeiben gondolkodva fogadta el Péter gyarlóságát, majd a kínhalálban történő megdicsőülését? Nem lehet, hogy e tanulatlan halászember személyében elfogadta és elfogadtatta Egyháza gyakorta téves, gyarló döntéseit és sokszor emberi mértékkel mérve bűnös képviselőit? Hiszem, hogy így van! Isten szemében nem a bűnös, vétkeket elkövető, gyarló ember az utálatos, hanem maga a bűn. Az a bűn, amely alól Szent Péter és utódai az alsó papságtól egészen Péter trónusáig minden egyházi ember föloldozást adhat, amint az evangéliumban is olvashattuk. Mit is kapunk a föloldozással? A kegyelem állapotát. Igen, de meddig? A következő tisztátalan gondolatig, mindaddig, amíg szembe nem jön egy rosszakarónk, akinek nem tudunk megbocsátani, amíg igazságtalanul nem ítélkezünk és sorolhatnám a végtelenségig. Mégis, akinek hite van, hegyeket képes megmozgatni. Nem véletlenül őrizte meg az ősegyház szenvedés-hagyománya Péter tagadásának történetét. A hűség és a gyöngeség közti küzdelmet úgy fogták föl, mint minden hívőnek szóló óvást a csalfa önbizalomtól, s mint az Úr megbocsátó szeretetének vigasztaló ígéretét.
De e tagadás tanulságához más is társult: egy másik különleges megbízatás, amelyet Jézus legközelebbi tanítványainak kudarca kapcsán adott Péternek. Előre látta ugyanis tanítványai megbotránkozását és kiábrándultságát szenvedése és halála miatt, ezért így intette és biztatta Pétert: ,,Simon, Simon, a sátán hatalmat kért magának fölötted, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy meginogj a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet'' (Lk 22,31--32). Nem saját erejével őrizte meg tehát Simon legbensőbb hitének szikráját. Jézus, az elközelgett istenország teljhatalmú hirdetője maga imádkozta ki a kegyelmet a személyében elbukó Simonnak, hogy mennybemenetele után saját különleges feladatának tekintse testvérei megerősítését a hitben. A mennybe ment Krisztus volt és marad az Egyház tulajdonképpeni építője, nyájának gazdája és pásztora. Krisztus egy majdan őt megtagadó gyarló ember hitére építette tehát Egyházát, aki rendületlen hittel térített a pogányok között, majd érezve halála közeledtét e szavakkal fordult Timóteushoz: „Eljön ugyanis az idő, amikor a józan tanítást nem hallgatják szívesen az emberek, hanem ízlésük szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat és csiklandoztatják a fülüket, elfordulnak az igazság meghallgatásától és mesékre hajlanak. Te azonban maradj mindig meggondolt, viseld el a bajokat, lásd el az igehirdető munkáját, teljesítsd szolgálatodat. Én ugyanis nemsokára áldozatul esem, s közel van már elköltözésem ideje.” Eljött az a nap, amikor a császár kopói Pétert is elfogták, és a Mamertinusi börtön sötétjébe vetették. Péter azonban a börtönben is a fény, a szabadság és az élet üzenetét hirdette. Csendes éjszakákon, amikor szenvedésének társai tompa álomba merültek, az Úrhoz imádkozott. Maga előtt látta Mesterét, és hallotta, hogy e szavakat mondja: ,,Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahová akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, és oda visz, ahová nem akarod.'' ,,Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!'' -- suttogta ismételten maga elé. És súlyos napjai telve voltak mély békességgel, mígnem fejjel lefelé keresztre feszítették, lábszárait dorongokkal összezúzták. Hóhérai nem is sejthették, hogy nem halálra adták Krisztus földi helytartóját, hanem életre, a keresztény tanítás szerint az örökkévaló életre Mestere oldalán. Emberileg nézve soha nem érte nagyobb csapás az egyházat kétezer éves zarándokútja folyamán –írja P. Barsi Balázs-, mint akkor, amikor a hagyomány szerint ugyanazon a napon elveszítette két oszlopát, Pétert és Pált. Mégis kezdettől fogva győzelemként ünnepelték az eseményt, mely már kudarcot nem vallhat. Így hát eltávozásuk nem veszteség, hanem nyereség. Nyereség nekik, akik a jó harcot megharcolták, a pályát végigfutották, a hitet megtartották s tovább is adták. Rájuk emlékezünk minden esztendőben június 29-én.

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor