Kaleidoszkóp tárlatjáró - október

Írta: Muzslai Ágnes 2011. október 17. hétfő, 21:37
Rate this item
(1 szavazat)

 abe.jpg - 84.07 KbEgy éve működik Esztergomban a Pázmány utca 7 szám alatt a művészeti közösségeket összefogó Kaleidoszkóp Ház. Programjuk szerint minden pénteken nyílik kiállítás a Házban
Október 7-én az esztergomi Szamosvári Zsolt fotóművész Ellesett pillanatok című képeiből volt bemutató, október 14-én pedig Kaci Simon tárlata nyílt meg.

„Hol is tartottam?” címmel nyílt meg október 14-én a Kaleidoszkóp Házban Kaci Simon festőművész kiállítása. Az 1981-es, balassagyarmati születésű Simon Kaci (Molnár László) a budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerezte diplomáját, Velencei tanulmányai után Budapesten él és alkot. Túlnyomórészt figuratív képei saját bevallása szerint inkább érzelmek és nem ideák hordozói.
E héten pedig október 21-én 19 órakor Kaposi Endre festőművész az Esztergomi Művészek Céhe alapító tagja „ Sóhajkeserű” című tárlata nyílik meg a Házban.
Október 28-án 19 órakor az Esztergomi Fotóklub és Vizuális Műhely csoportos kiállítása nyílik.
A tárlatok mellett októberben négyhetes Indonéz Műhely is várja szombatonként az érdeklődőket. Önköltséges programokban selyemfestést és a batik készítését tanulhatják meg az érdeklődők valamint indonéz konyhaműhely is várja a gasztronómiai iránt érdeklődőket.
A Kaleidoszkóp Ház aktuális programjairól a www.kaleidoszkophaz.hu weboldalon lehet tájékozódni.

Muzslai Ágnes

Muzslai Ágnes

Muzslai Zs. Ágnes, az egri főiskolán könyvtár-pedagógia szakos tanári képesítést szerzett, nyugalmazott könyvtáros. A kilencvenes évek elejétől jelentek meg írásai különböző helyi, megyei, országos lapokban, mint a Keresztény Élet, 24 Óra, Népszabadság, Esztergom és vidéke, 1996-tól 2003-ig a Komárom-Esztergom megyei Hírlap munkatársa, 2003-tól 2010-ig a Hídlapban olvashatták cikkeit.

Esztergom és Vidéke Folyóirat

Átkelő Folyóirat

Látogatói Statisztika

655565
Mai napMai nap201
TegnapTegnap242
A hétenA héten443
Ebben a hónapbanEbben a hónapban6535
ÖsszesÖsszes655565

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor