Rate this item
(1 szavazat)

 buda.jpg - 81.84 KbCserekiállítás kertében mutatkozott be az esztergomi Művelődési Házban október 7-én a budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Rajzköre. A tárlatot Kovács Ildikó, a Dobó Katalin Gimnázium rajztanára nyitotta meg.

A budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban évtizedes hagyománya van a tehetség-gondozásnak. Latinovits Zoltán színművész is itt tanult. Jelenleg az iskolán belül az Emericus Tehetségközpont fogja össze a művészeti, társadalomtudományi, nyelvészeti köröket, ahol a diákok tehetségüket kibontakoztathatják. Esztergomban a Szalay József művésztanár vezette rajzkör tagjainak szénrajz portréi, pasztell és akvarell csendéletei láthatók. Jól nyomon követhető a képeken a fejlődő egyéniségek sajátos kézjegyei. Kovács Ildikó hangsúlyozta, hogy nem elég a mesternek a tehetséget felismerni, a tanulással járó kibontakoztatás nagyon komoly feladatot jelent. Szalay József művésztanár a tehetséget pillangóhoz hasonlította, amelyik egyre szebben repül és szárnyai is egyre csillogóbbak. A kiállításon bemutatkozó ifjú alkotók: Egervári Lilla, Fekete Tímea, Komporday Linda, Kuslitz Teodora, Ozsvúri Ilka, Pregun Flóra, Szabó Zsuzsa, Váczi Márk, Vásárhelyi Ármin, Winter Luca, Zaymus Imola és a 18 éves korában váratlanul elhunyt Nagy Zita, akinek számára ez a tárlat életmű-bemutató is. A megnyitót Gáspár Csilla és Ódor Csilla által előadott Vivaldi G-moll cselló versenye tette hangulatosabbá, zongorán kísért. Lovas László. A kiállítás október 19-ig látható a Művelődési Házban. A cserekiállítás részeként az esztergomi Napút Rajziskola növendékeinek kiállítását október 14-én nyitja meg Szalay József a budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban.

Muzslai Ágnes

Muzslai Ágnes

Muzslai Zs. Ágnes, az egri főiskolán könyvtár-pedagógia szakos tanári képesítést szerzett, nyugalmazott könyvtáros. A kilencvenes évek elejétől jelentek meg írásai különböző helyi, megyei, országos lapokban, mint a Keresztény Élet, 24 Óra, Népszabadság, Esztergom és vidéke, 1996-tól 2003-ig a Komárom-Esztergom megyei Hírlap munkatársa, 2003-tól 2010-ig a Hídlapban olvashatták cikkeit.

Esztergom és Vidéke Folyóirat

Átkelő Folyóirat

Látogatói Statisztika

674948
Mai napMai nap0
TegnapTegnap241
A hétenA héten853
Ebben a hónapbanEbben a hónapban4144
ÖsszesÖsszes674948

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor