Kis zöldséglexikon I.

Írta: Horváth Gáborné 2011. október 06. csütörtök, 10:17
Rate this item
(2 szavazat)

 zld.jpg - 8.02 KbA Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2008-ban a Biológiai Sokféleség Napja (október 16.) alkalmából „Nálatok nőnek-e még égigérő paszulyok?” címmel meseíró-pályázatot hirdetett. Témája: mezőgazdasági haszonnövényeink változatossága és felhasználásuk sokszínűsége volt. Munkatársunk, Horváth Gáborné „Kis zöldséglexikonnal” pályázott „történetek, versek, receptek” alcímmel, melyet következő számainkban közlünk. Szülők és nevelők számára módszertani ajánlásokat is mellékel a szerző az óvodás és alsó tagozatos kisgyermekek környezetvédelmi, szépirodalmi és táplálkozási ismereteinek kiegészítéséhez. A különdíjjal jutalmazott pályamunkát eredeti sorrendjében és példamutató szándékkal ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe.

KIS ZÖLDSÉGLEXIKON


TÖRTÉNETEK, VERSEK, RECEPTEK

Óvodásoknak, kisiskolásoknak, nevelőknek, testvéreknek, szülőknek


Gyűjtötte, fordította, szerkesztette és írta 2008-ban, a BURGONYA évében

Horváth Gáborné


Kedves Gyerekek! Lányok és fiúk!

Köszöntelek Benneteket a Biológiai Sokféleség Világnapja alkalmából! Ám rögtön tisztázásra is szorul a köszöntésem. A bennünket körbevevő világ sokféleségét valójában meg sem tudjuk számolni. „Egy a valóság és ezer a ruhája”- jegyezte meg valamikor egy tudós ember. S miért is ünnepelünk egy-egy megnevezett napot vagy évet? Ennek is van magyarázata.
Az, aki és ami megszületik és él, biológiai lény. Az ember esetében mindig pontos dátum a születés. Írásbeli rögzítését, megörökítését törvény írja elő, és egész életünkre meg kell jegyeznünk. Ez a nap a születésnapunk, melyet családunkkal, szeretteinkkel és barátainkkal együtt megünneplünk.
Más biológiai lényeknél lehet, hogy a keltezés nem is pontos és nem is fontos! Ilyenkor egyezmény készül: hosszabb időt szentelünk rájuk és kijelöljük: mikor és hol beszélgetünk és írunk róluk - hogyan értékeljük, mi a hasznuk az emberiség számára – mit tehetünk még értük – mit tudhatnánk még meg pl. a múltjukról, származásukról, történetükről?
Most a mezőgazdasági haszonnövények változatossága és sokszínűsége érdekel bennünket és jónéhány kérdésre választ is kapunk. A zöldségfélék, gyümölcsfélék egy részét feltételesen vándorzöldségeknek nevezhetjük. Azért, mert más, igen távoli földrészekről kerültek hozzánk. Történetünk ezért is valóságmese, mert útjuk az emberiség történelmében igen fontos eseményekhez kötődik: a tengeri hajózáshoz, Amerika felfedezéséhez (1492) és a kereskedelmi (karaván) utak kialakulásához.
… Megjegyzem, azért akad a mesékben tündér is, meg manó is… És krumpli nénit, Krumpli bácsit is az elképzelések alapján lerajzolhatjátok, amint hátizsákkal, hétmérföldes csizmában, nagyszélű kalappal a fejükön, vándorbottal a kezükben elindulnak Amerikából Európába…. Narancs néni-bácsi pedig teveháton érkezik meg Kínából…!
Érkezésük óta sok idő, több évszázad telt el. A haszonnövények meghonosodtak, elszaporodtak és a „rokonság” is kialakult: egy-egy növénycsaládnak többféle ízű és formájú alakzatát nemesítették ki a tudósok.
Zöldséglexikonunk nemcsak valóságmeséket, hanem szépséges verseket is bemutat zöldséghőseinkről. A receptekben pedig azt figyeljük meg, hogy dédmamáink idején és más, különböző éghajlatú országokban mit főznek a gazdasszonyok a nálunk is termő zöldségekből, gyümölcsökből. Gyűjteményünk az ABC sorrendjét követi (ezért nevezzük lexikonnak) és a burgonyával kezdjük.

Jó tanulást, jó szórakozást kíván:
Marika néni, a mesélő nagymama

 

1. BURGONYA
Krumplivirágot a királynak!

A krumpli történetéről igen sok, érdekes mese szól. Nevében is változatosságot mutat. Hivatalosan burgonyának nevezzük. Mindennapi beszédünkben krumplinak, egyes vidékeken pedig kolompérnak, pityókának is hívják.
Az első krumplit a XVI. században hozta be Amerikából Angliába egy admirális, magyarul - tengernagy. Mint házigazda, az új zöldséggel szerette volna meglepni vacsoravendégeit. Szakácsa azonban nem ismerte a növényt és a gumók helyett a növény szárát és levelét sütötte meg, és feltálalta a vendégeknek. Igaz, ami igaz: igen rosszízű volt az étel és szerencse, hogy nem nőtt még rajta a bogyó. (Valójában ez az igazi „krumplitermés”: a sokmagvú, mérgező bogyó!) A feldühödött admirális megparancsolta, hogy azonnal gyújtsák fel az egész krumpliföldet. A bokrok elégtek, ám a föld felszíne alatt, a hamuban ott rejtőztek a pirosra sült, illatos, „hajában sült” krumpliszemek. Ezután terjedt el Angliában a termesztése.
Franciaországban a XVII. században egy gyógyszerész-vegyész, Parmantier (Parmatyié) úr ösztönzésére kezdődött el a krumpli új élete. Lelkesültségére jellemző volt, hogy a krumplivirágot nagyon szépnek tartotta. Krumplivirágcsokrot vitt királyának, s az udvarban – csodák-csodája – hatalmas lelkesedést keltett az új csokréta!
A király ezután krumplivirág-csokrocskát hordott az öltönye kihajtóján, a királyné pedig a feltornyozott frizurájában. A krumpli pedig a királyi asztal mindennapi étekfogása lett. A parasztembereket azonban csellel kellett rávenni a termesztésre. A királyi ültetvényeket éjszaka is őrizték. Majd pár éjszakára őrizetlenül hagyták. A kíváncsi nép a sötétben jó sok krumplit lopott magának. Nagy kincsnek vélték, hogy maga a király őrizteti. Megfőzték, megkóstolták – s aztán maguk is a termesztéséhez fogtak.
Az európai országokban – Írországban, Spanyolországban és egész Dél-Európában elterjedt és a kenyér után következve a legfontosabb népélelmezési zöldség lett. 1654-ben került Magyarországra. A XVIII. századtól Svédországban, Németországban, Hollandiában is kultúrnövényként ismerték el és tápláléknak tekintették.
Ma a burgonya nemcsak élelmezései cikk, hanem ipari növény is. A zöldségnemesítők többféle fajtát hoztak létre: van sárga- és rózsaszínű héjú krumpli, sőt lila is! Keményhúsú és a főzés során szétomló, pürének való, s a kifli alakú, melyből salátát készítenek. A neve is más és más! Takarmánykrumpli is nő az állatok etetésére. A gyermekek számára pedig krumplicukrot és chips-rágnivalót gyártanak belőle.
A krumpli, akárcsak a többi zöldségnövényünk, keményítővel, fehérjékkel, ásványi anyagokkal és vitaminokkal gazdagítja táplálkozásunkat.

2. BÚZA
A kenyér története

Jó tízezer évvel ezelőtt, akkoriban, amikor az ember még barlangban lakott és munkaeszköze csupán egy éles kődarab volt, már gabonamagot, vagyis bizonyos vadfüvek magvait fedezte fel magának. Valahogyan így történhetett.
A friss, zöld magot megrágta, megette. De ha már megérett és száraz lett, a magokat megpucolta, kővel megaprította. Aztán - vízzel keverte, először hideg forrásvízzel, majd- forróval, s lehet, hogy meg is főzte. Rájött, hogy minél jobban megtöri, annál finomabb a gabonapor, s annál könnyebb vele bánni. Nyersen nem ízlett neki, s ezt a lisztes masszát is megfőzte. Biztosan a véletlen és a forró napsütés segített, amikor egy-egy felforrósodott lapos kövön finom és ropogós lett az őskenyér. Ezáltal nemcsak ehetőbbé vált, hanem ízbéli örömöket is nyújtott.
Még nagyobb lehetett az őscsalád csodálkozása, amikor a nyers tészta egyszer csak nőni kezdett, hólyagokat vetett és úgy puffogott, mint egy pirinkó tűzhányó! Mintha életre kelt volna! Pedig semmi más nem történt, minthogy élesztőgombák estek bele a levegőből a tésztába. A tűzbevetett tésztahalom most már finomillatú, könnyű, igen ízletes, hólyagocskákkal teli, ropogós héjú ennivalóvá vált. A kenyér történetében ez volt az igazi, nagy felfedezés!
Az igazság pedig az, hogy az élesztőgombák „jóllaktak” a tészta cukoranyagával. Közben icipici mennyiségű szeszt és széndioxidot fújtak ki magukból. Ez a gáz töltötte meg a tészta hólyagocskáit, melyek maguk is egyre nőttek és felfelé emelték a tésztát.
Később, a forró kemencében a hólyagocskák belső fala kiszáradt. Az igazi kenyér így lukacsossá, könnyen ehetővé, a héja pedig pirosra sülve ropogóssá, édeskéssé vált.
Gabonaféléket a különböző népek mindenütt termesztettek a Földön. Helyesebben: azt a növényt ültetik, amit annak a lakóhelynek a földrajzi és éghajlati adottságai megengednek. Nálunk a búza, a rozs és az árpa szívesen megél. A búzafajták őse a régi magyarok asztalán a tönkölybúza volt. Ez a fajta mostanában, a kutatók jóvoltából, új életre kelt és a kenyérüzletekben kedvünkre vásárolhatunk nem csak kenyeret, hanem tönkölylisztből készült süteményeket, pogácsát, zsemlét.
A búzakenyeret sokféleképp sütik a pékek: kiscipót és ötkilós kenyeret is választhatunk magunknak. Gabonafélékből különleges kásákat is őrölnek…, és ne felejtsétek, a gyermekek kedvence, a müzli is gabonából készül! A müzliből pedig gyerektorta!
A kenyér, legyen az búzakenyér vagy rozskenyér, mindennapi táplálékunk! Zelk Zoltán költő Te is tudod, ő is tudja című versében így énekli meg MINDENNAPI KENYERÜNKET:

Napfény volt a ringatója,
Eső volt a dúdolója!

Nevelője szegény ember,
Mégis erős, mint a tenger.

Csak erősebb, hogyha vágják,
Tovább él, ha lekaszálják,

Akkor is ha kézzel vágják,
Akkor is ha foggal rágják.

De hát tudja minden gyerek:
Miből sütik a kenyeret…


(Havril Erzsébet – Szabó Éva –Tarnai Márta: Régen és most. Nyitnikék. Kisiskolások könyve. RTV. Minerva Budapest, 1982)


3. CSIPKEBOGYÓ
Az alvó királylány virága

Ugye ismeritek Csipkerózsika meséjét?... És a vadgyümölcsök közül a csipkebogyót? Láttad már az erdőszélen, hogy szinte áthatolhatatlan, sűrű növésű bokrot fejleszt? Nyugodtan és csendben elalhatnál alatta, akár száz évet is, mint annakidején Csipkerózsika, ahogyan azt Tündér–keresztanyja megparancsolta, s megmentette a haláltól. A tüskés ágak védik a szépséges, rózsaszínű virágszirmokat, ősszel pedig a termést, melyhez csupán a madárvilág és az ember fér hozzá.
Az ember pedig – sok-sok éven át – ebből a vadbokornövényből fejlesztette ki az illatos, nagyfejű rózsák ezernyi fajtáját. Ma már a kerti rózsák szirmaiból olajat, lekvárt, befőttet, „rózsavizet”, gyógyszereket és illatszereket gyártanak. Van ország, ahol rózsaünnepet, rózsaszüretet tartanak. Bulgária, ez az ország, ahol megfelel a nagyméretű rózsatermesztéshez az időjárás.
A rózsát igen régi egyiptomi, a perzsa irodalomban és a Bibliában is többször említik.
A vadrózsa bogyótermését ősszel, a korai fagyok után szedjük. A bogyó húsa igen hasznos a táplálkozásban, különösen a gyermekétkeztetésben haszonnövény, amely 40% C vitamint tartalmaz. Készül belőle nyers és főzött lekvár, szörp, ivólé, teaízesítő – és a szárított bogyókból – tea. A növénynek sok szép magyar neve van, vidékenként más és más: csipkebogyó, hecsedli, hecserli, gyepűrózsa, vadrózsa, csipkerózsa.

(Folytatjuk)

Esztergom és Vidéke Folyóirat

Átkelő Folyóirat

Látogatói Statisztika

674948
Mai napMai nap0
TegnapTegnap241
A hétenA héten853
Ebben a hónapbanEbben a hónapban4144
ÖsszesÖsszes674948

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor