Tisztelt Szerkesztőség, Kedves Barátaim!

Írta: Czirok Ferenc 2011. május 25. szerda, 22:47
Rate this item
(6 szavazat)

 czirok.jpg - 273.17 KbRemélem, senki nem haragszik meg a megszólításért! Az EVID-et, egy kicsit én is magaménak érzem, hiszen 1998 és 2007 között sok írásom, köztük versek, novellák, esszék, útleírások, receptek és természetesen sok rajzom jelent meg nevelővárosom hetilapjában. Szívből örülök, hogy legalább ilyen formában újraindulhatott az EVID. Ömlenek köröttünk az események, mint a vörös iszap – néha legalább olyan károsak is - és van mindenre észrevételünk, megjegyzésünk, de mire megrágjuk, végig gondoljuk mondanivalónkat már újabbak történnek. Egy biztos pont. Négy éve, január 20-án jelent meg – önálló lapként az utolsó – Esztergom és Vidéke Polgári Hetilap, az Új sorozat XXII. évfolyam, 3. száma. Nagyfalusi Tibor, aki elküldte nekem ide, Zell am See-be ezt a számot, azt írta a címlap aljára: „Történelmi számot tartasz a kezedben!”

Ebben a bizonyos „történelmi” számban Nagy Tibor, Osvai László dr., Sárándi József, Dezső László, Bélay Iván, Villányi Zsolt és Pálos Imre írásai mellett, egy versem jelent meg, a pár nappal korábban elhunyt Nagy Gáspár emlékére. „Természetesen” Nagyfalusi Tibor bevezetőjével. Álljon itt az a kis cikk emlékeztetőül az EVID színvonalára, amely nem állt oda vagdalkozni, hanem mindig kultúrát igyekezett közvetíteni kulturáltan Szent István szülővárosa lakóinak!

Nagy Gáspár halálára
Az új esztendő harmadik napján, 57 éves korában elhunyt Nagy Gáspár, József Attila- és Kossuth-díjas költő, a Magyar Írószövetség volt titkára (1981-85), 1988-tól a Hitel című folyóirat szerkesztője, majd főmunkatársa, 2004-től a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztőségének vezetője.
Búcsúztatását január 16-án, kedden délelőtt 9 órakor a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában tartották; fél 3-kor pedig szülőföldjén, a Vas megyei Nagytilaj temetőjében kísérték utolsó útjára.
Czirok Ferenc itt közölt versében a nagybetűkkel írt NI mutatószó arra a Nagy Gáspár-versre utal, amelynek révén a szélesebb hazai közönség előtt is „elhíresült”. Megyénkben kiváltképp, hiszen a rövid vers („Öröknyár: elmúltam 9 éves”) a tatabányai Új Forrás című folyóirat 1984. októberi számában jelent meg. A párthatalom csak ezután figyelt fel a „rejtjeles” mű „közveszélyes” tartalmára. Arra, hogy 1958 nyarán – amikor a költő elmúlt 9 éves – végezték ki az 1956-os forradalom miniszterelnökét, Nagy Imrét; és a nagybetűkkel kiemelt szókezdetek, illetve szóvégződések az ő monogramját hordozzák. A vers utóiratában (p.s.) például így: „egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI!”
A vers közlése miatt az Új Forrás megyei fenntartója Sárándi Józsefre szabta ki a legsúlyosabb büntetést:, eltávolította főmunkatársi állásából.
(N.T.)

Békesség virága
Nagy Gáspár emlékére
Hát ide kerültél, NI?
Ebbe a vér- és csontízű
földbe, ahol együtt van
hóhér és elítélt,
lázadó és sunyin lapuló,
a hazug és az őszintén kitárulkozó,
a józan és a részeg vagdalkozó.

Itt van, NI, a többség, kedveseim.
Mi még maradunk, hogy legyen
elég virág sírotokon,
mert egy-egy szép szál, NI,
bizony mindig akad.
És aki itt marad
van számára feladat.
Hallgasd, te lapuló,
te kitárulkozó,
te vagdalkozó!

Keressétek a békesség
szép virágát, nézzétek,
talán ott van, NI!

Czirok Ferenc
Zell am See, 2007. január 7.

 

Megjegyzések pár év távlatából. A békességet ma is, tovább kell keresNI! Az 1945-90 között eltelt időszak tetteivel és következményeivel még ma sem számoltunk le. Ez is egy oka a békesség hiányának. Az 1989-90-es „rendszerváltásnak” nevezett számonkérés és felelősségre vonás nélküli, a politikai és az azt biztosító „furmányos” gazdasági hatalom megőrzésnek, majd most lehet (ne) a végére járni. Ha lesz hozzá elég erőnk, egy olyan országban, amely áldozata – és persze lelkes végrehajtója – lett annak a politikusi hozzáállásnak, hogy körülbelül mindegy mit csinálnak, egy látszólagos „erkölcsi” kereten belül, csak forradalmat ne „tessenek” csinálni! Kádár Jánosról van természetesen szó, akinek sikerült a hatalom elvesztésétől való félelmet, annak mindenáron való megőrzését belénk – az élet- és döntőképesek többségébe – ültetni. Az ellenfél gyalázatos megöletésétől, ennek letagadásától, egy világrendszer lelkes kiszolgálásától (amikor látszólag „húzódozva”, mint az egyszeri lány, de egy bábkormány vezetőjének BE KELLETT vonulnia Csehszlovákiába! Tovább növelve az irántunk addig is táplált erős ellenszenvet, amelynek félelmei ma is elevenen élnek a szlovákokban.) Kádár mindent megtett hatalma megőrzéséért. A halála előtti napokban még látnia kellett politikai ellenfelének újratemetését, a szovjet támogatásának elgyengülését, és így annak a hatalomnak a végnapjait, amiért élt. A környezetével azonban nem számolt! Őbennük megerősödött a hit, hogy meg tudják tartani a hatalmat – a látszólagos hátrányos helyzetükből is – ha! Ha, és ez nem nevetséges! Amennyiben olyan törvényeket hoznak, amelyek lehetővé teszik az „imperialista tőkének”, hogy a számára előnyös pozíciókat megszerezze Magyarországon, ezért még állami támogatást is kapjon, miközben, alig öt év után lebontja a konkurencia jól működő gazdasági egységeit úgy, hogy az ő zsebükbe is kerüljön közben „valamicske”! Cserébe különböző Európai bankok alelnöki székét, vagy kitüntetéseket, gazdasági lehetőségeket kaptak szolgálataikért. Ha valaki most azt kérdezné a közismert, álnaív arccal előadott stílusban, – mintha direkt így tanítanák a szakirányú iskolákban - hogy kiktől kaphatták és kik? Azok járják végig a felsoroltakhoz köthető események hosszú sorát, mert csak akkor fogják a megérdemelt munka gyümölcseit maradéktalanul „élvezni”! És addigra talán meg is értenék. Ez a fajta gondolkodásmód, tehát a kádári gyávaság, képmutatás, az anyagi helyzet előtérbe helyezése – erkölcsi gátlásokat nem ismerve – belénk, és így a közéletünkbe ivódott! És most valóban nagy tisztelet a mindenkori kivételeknek. Ez a „zsigerekbe” beépült felfogás azután elő-előjött a „hálás” beteg idő előtti nyugdíjazásának eldöntésekor, amikor vándoroltak az adózatlan jövedelmek egyik zsebből a másikba, és az erkölcstelenségnek, mint látjuk, az iskolai végzettség sem szab határt, megint tisztelet a kivételnek! Vagy még a táppénzes állományba „vételekor” is, a gépjárművezetői jogosítvány megszerzésekor (lásd közúti morálunkat (is!), a bliccelés „népsporttá” válásakor, a parkolási díjak szándékos nem fizetésétől, a luxusautókkal járók hamis rokkantigazolvánnyal parkolásáig életünk ezer apró helyzetében, és még sorolhatnám vég nélkül! Persze ide tartozik a rendszert több-kevesebb hűséggel kiszolgáló, rendünket és csendünket védők korkedvezményes nyugdíjának húsbavágó kérdése is! Miközben a gyártószalag mellett korombeli – hatvan éves „tinédzserek” – még dolgoznak három évig. Vannak olyanok, akik erre azt mondják, hogy úgy kell nekik az „élhetetleneknek”, csak élvezkedjenek ha munkából akarnak megélni! Idáig „fejlődtünk”! Azt a bizonyos arcbőrt, az „őszödi rém” arcbőrét, amelyért a NASA is érdeklődött a közszájon forgó vicc szerint, már régen nem egyedi példány, mára közhasználati cikk lett belőle! Hát ebben az országban, az ilyen felfogással élők között kell a most hatalmon lévőknek rendet teremteNI! Nem irigylem őket, mert a munka, ami rájuk vár végtelen (és nem kötött a nyugdíj korhatárhoz!), de azt, hogy ez sikerüljön mindannyiunk jól felfogott érdekében, bárhogyan fájjon is részleteiben, szívből kívánom.

Esztergom és Vidéke Folyóirat

Átkelő Folyóirat

Látogatói Statisztika

674948
Mai napMai nap0
TegnapTegnap241
A hétenA héten853
Ebben a hónapbanEbben a hónapban4144
ÖsszesÖsszes674948

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor