Legyen béke már!

Írta: Rajner Péter 2011. május 03. kedd, 10:49
Rate this item
(1 szavazat)

 kd.jpg - 3.35 KbAz 5. századi Athénben minden polgár számára kötelező volt a politikai állásfoglalás. Nekem magamnak is mindig volt véleményem a körülöttem lévő világról, ám az elmúlt harminc esztendőben, amióta közöm van a sajtóhoz, a műfaj adta lehetőséget a legritkább esetben használtam föl arra, hogy publikussá tegyem az állásfoglalásomat. Úgy véltem, vannak erre alkalmasabb szakemberek, és egyébként is jobb, ha a suszter megmarad a kaptafánál, így leginkább a história rejtelmeiben kutakodtam, az abban megismerteket, tanultakat népszerűsítettem. Vannak azonban olyan történelmi pillanatok, amikor hosszas várakozás és szemlélődés után az ember eljut odáig, hogy egyszer csak túlcsordul a pohár, kikívánkoznak belőlünk gondolatok, eljutunk odáig, hogy a köz érdekében és szolgálatában –ha módunkban áll-, mégiscsak elmondjuk, mit is gondolunk, „mi újság a Futrinka utcában”.

Az elmúlt mintegy tíz esztendőben két választás zajlott Magyarországon. Egyik sem volt „kékcédulás”, egyiket sem csalták el, legföljebb a kampány adta lehetőséget kihasználva igyekeztek a pártok megnyerni a választópolgárok bizalmát, elnyerni szavazataikat. Hogy milyen személyes, érzelmi tényezők befolyásolták adott esetben az eredményeket, az most mellékes, külön elemzést érdemelne. Annyi azonban bizonyos, hogy az emberek –teljesen normálisan-, mindig önmagukból, a saját életkörülményeikből kiindulva járultak, járulnak az urnákhoz, kivétel nélkül egy vélhetően szebb, jobb jövő, biztosabb megélhetés, kiszámíthatóbb egzisztencia reményében. Hogy ez az egzisztenciális biztonság mennyire függvénye a világgazdaságban zajló folyamatoknak, az kevéssé kiszámítható. Gazdasági szakemberek, politológusok átlátják, a hétköznapi ember azonban csak annyit tapasztal belőle, hogy ha emelkedik az üzemanyag ára, akkor drágább lesz a tej, a kenyér és általában minden, a napi megélhetéshez elengedhetetlen termék, élelmiszer. Választásokkor tehát nyilván azok mellett kötelezzük el magunkat, akiktől jobbat várunk, akik el tudják velünk hitetni, hogy a világ jobbra fordul majd az ő irányításukkal. Ez mindenütt igaz. Ugyanakkor a helyi döntéseket alapvetően befolyásolják az érzelmi tényezők is. Ismerjük a jelölteket, szomszédságban élünk, barátságban vagyunk az indulókkal és a piaci beszélgetések időnként bizony kevés realitást tükröznek. Mindegy, ha tetszik, ha nem, megszületik egy eredmény, amelynek következményeit négy esztendőn keresztül viseljük.
És itt megérkeztünk Esztergomba. A királyváros történelmi hagyományainál fogva alapvetően jobboldali mentalitású, még akkor is, ha ezt a gondolkodást napjainkban már nem elsősorban klerikális jellege vagy vallásos tradíciói hatják át. Megszenvedte a Rákosi-érát, amikor Dózsafalvának kívánták keresztelni, eltűrte, hogy a Kádár-rendszerben negatíve diszkriminálták, járási székhellyé a faluból mesterségesen várossá duzzasztott Dorogot tették, a megye székhelye pedig Tatabánya lett az egy szem Turulmadarával. Szent István városa talán az országosnál is nagyobb izgalommal várta az első szabad választásokat, amikor egy szerencsétlen döntéssel a kereszténydemokrata Könözsy Lászlót választotta polgármesterré. A korrupcióiról elhíresült Könözsy mellett azután megjelent Meggyes Tamás, aki a polgármester bukása után mint fideszes alpolgármester megnyerte a választásokat. Majd’ tíz esztendőn át irányította a várost. Az érdemei vitathatatlanok, Esztergom korábban soha nem látott fejlődésnek indult. Nagyszerű, előremutató ötletei voltak, országosan talált követőkre a Szent Miklós Program, kimondottan progresszív volt az együttműködése a helyi roma önkormányzattal, átadásra került az újjáépített Mária Valéria híd és sorolhatnánk, ugyanakkor a turizmus fejlesztését célzó Élményfürdő megépítésével és a szállodaépítési koncepció megvalósításával várhatott volna még, hiszen az utóbbiakkal végérvényesen eladósította a várost. Igaz, az ország minden települése rendelkezik kisebb-nagyobb adósságállománnyal, ennek mértéke azonban hosszú távon közel sem másodlagos. Hogy milyen volt a vezetési stílusa, arról hitelt érdemlően legföljebb közvetlen munkatársai tudnának nyilatkozni, nem tisztünk, hogy ebben a kérdésben ítéletet mondjunk. Az mindenesetre vitathatatlan, hogy történelmet írt, dacolva az ország akkor éppen szocialista vezetésével, és a nevét följegyzik Esztergom évkönyveinek lapjaira.
Azután elkövetkeztek az újabb választások, amelyeken ismét indult, folytatni óhajtván a megkezdett munkát, és amelyen veszített. Veszített a magát függetlenként jelölő Tétényi Évával szemben. Zárójelben jegyzem meg, hogy valaki „függetlenségét” kizárólag a pártsemlegesség szintjén tudom elfogadni, a támogatottságot illetően nem. Mérhetetlenül sokba kerül egy választási kampány! Tétényi Éva mindenféle államigazgatási tapasztalat nélkül beült tehát A Székbe, Meggyes Tamás pedig átült a képviselők sorába, bár ő lett a választókerület országgyűlési képviselője is, tehát valójában semmit nem vesztett. Mindeddig nem is volna semmi baj, a történet része a politikai élet természetének, bár meggyőződésem, hogy Meggyes „bukása” kimondottan érzelmi indíttatású, nem a város polgárainak hálátlanságát vagy hűtlenségét tükrözi, sokkal inkább az „ebből elég volt” emberi hozzáállás megjelenése. Azon pedig, hogy miből volt elég, neki magának kell elgondolkodnia. Pozíciója és tapasztalatai alapján mindenesetre alkalmas, sőt talán a legalkalmasabb arra, hogy tovább szolgálja a város érdekeit mind a parlamentben, mind pedig a helyi önkormányzatban. Ehhez képest kezdetét vette valami érthetetlen, mindenféle megfontoltságot, már-már azt mondanám, hogy intelligenciát nélkülöző csatározás a régi és az új polgármester között. Meggyes Tamás és a frakció többsége támadóállásba helyezkedett, Tétényi Éva pedig a megtámadott, önmagát és a maga vélt vagy valós igazát minden áron védelmezni akaró, sarokba szorított ember kétségbeesésével kezdett védekezni úgy, hogy közben ő maga is időnként ellentámadásba lendült. Kivetítőre kerültek a testületi ülések, amelyek nézői általában -főként kezdetben- a focimeccsek hangulatát idéző, jobbára minősíthetetlen stílusban adtak hangot véleményüknek, miközben úgy tűnt, hogy magával a várossal, annak jövőjével, az elkerülhetetlennek tűnő csőd kezelésével senki nem foglalkozott, foglalkozik. Támadás és védekezés, ellentámadás és újbóli védekezés jellemzi tehát Esztergom politikai arculatát, amiből a választópolgároknak egyre inkább kezd elegük lenni, hiszen a kívülálló csak annyit ért mindebből, hogy a karaván nem halad és semmiképpen nem ilyen lovat akart. Senkinek nincs joga megkérdőjelezni egyik fél jóindulatát sem, azt, hogy mindketten a város érdekében munkálkodnának –de akkor miért nem azt teszik? A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Annyi mindenesetre biztos, hogy amíg e két ember és a mögöttük állók nem nyújtanak egymásnak kezet és nem tesznek tisztes fogadalmat egymásnak Esztergomért, addig itt nem lesz béke és a város megfeneklett szekerét nem lesz, aki kihúzza a kátyúból. Márpedig az emberek, akiktől a bizalmat kapták, semmi másra nem vágynak, mint hogy legyen vége már, legyen béke már!

Esztergom és Vidéke Folyóirat

Átkelő Folyóirat

Látogatói Statisztika

689426
Mai napMai nap140
TegnapTegnap233
A hétenA héten1625
Ebben a hónapbanEbben a hónapban4520
ÖsszesÖsszes689426

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor