Agora Archívum

 kpek 199.jpg - 145.55 KbGyerekzsivajtól volt hangos június 10-én délután a Vizivárosban álló egykori török bég háza, ahol most a művészeteket kedvelő közösségek Kaleidoszkóp Háza működik. Brassai Gabriella festőművész által vezetett Kaleidoszkóp Rajziskola év végi kiállítása nyílt meg ezen a napon az épületben.

Kosbor Közösségek Ünnepe Dorogon

Írta: Kovács Ágnes 2011. június 13. hétfő, 19:39

 kosbor.jpg - 12.20 KbA Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás szervezésében június 11-én, szombaton rendezték meg a 2. Kosbor nevezetű ünnepséget, a József Attila Művelődési Ház előtti téren. Riegel Béla főszervező lapunk kérésére elmondta, hogy első alkalommal, 2010-ben, a dorogi Póni Fogadó biztosított helyet a programnak. Idén, a művelődési ház kellemes, zöldövezetű parkjában várták a vendégeket.

A magyarok nyilaitól ments meg...

Írta: Németh Gabriella 2011. június 02. csütörtök, 07:26

 megnyit.jpg - 857.22 KbTradicionális íjászverseny Süttőn

„S ki tartja az íjat, látja a célt a végtelen útján,
és erejével vonja a húrt, hogy nyilai bizton,
gyorsan és messze szálljanak.
Örüljön az íj az íjász kezében;
Mert az íjász egyként szereti a repülő nyilat
s az íjat, mely mozdulatlan áll."
(Kahlil Gibran: A próféta)

A hír…
Május 28-án, szombaton harmadik alkalommal rendezett a Süttő SC Kerecsensólyom Íjászszakosztálya történelmi íjászversenyt.
A rendezvénynek egy magántanya adott otthont, vadregényes helyszínt biztosítva a versenynek erdővel, mezővel, patakkal, tóval. A kategóriákat korosztály (mini, gyerek, ifi, felnőtt, senior), nem (nő, férfi) és az íj típusa (tardicionális, longbow, vadászíj) alapján írták ki.

125 éves az esztergomi Ipartestület

Írta: Filemon Béla 2011. június 01. szerda, 15:19

 kpek 174.jpg - 122.07 KbBár Esztergomban az iparosmesterek, kézművesek már Szent István királyunk idején megtelepedtek, a céhek után az iparosok érdekképviseletének a megalakulása 1886-ban jött létre a városban. Az Ipartestület 125 évére emlékeztek május 30-án 16 órától a testület székházában a mesterek.

Hétköznapi pszichológia

Írta: Németh Gabriella 2011. május 25. szerda, 23:09

 imagescatpofk0.jpg - 3.04 KbF. Várkonyi Zsuzsa: Már százszor megmondtam…

Gyakorló pedagógus lévén gyakran találkozom olyan helyzetekkel, melyek megoldását reménytelennek érzem. Erről beszélgettem a minap egy pszichológus ismerősömmel, aki a címben szereplő könyvet ajánlotta a figyelmembe. Kikölcsönöztem a könyvtárból, és olvasni kezdtem. Mire a végére értem, úgy éreztem, sok hasznos dolgot adott nekem, amit kamatoztatni tudok a munkámban, vagy akár a magánéletemben. Ajánlom minden pedagógusnak, és minden szülőnek, aki úgy érzi, szélmalomharcot folytat a csemetékkel. „Már százszor megmondtam”, mégsem úgy csinálja- ugye, ismerősen hangzik?

Ápolók Napja Esztergomban

Írta: Muzslai Ágnes 2011. május 23. hétfő, 22:48

 pol.jpg - 3.47 KbAz egészségügyi szakdolgozókat köszöntötték május 20-án Esztergomban az Ápolók Napja alkalmából. A Királyi Vár Lovagtermében rendezett Ápolás Napja tudományos konferencia országos jelentőségű volt, hiszen Tatabánya, Visegrád, Veszprém és Vác kórházaiból érkeztek résztvevők és előadók. Az előadások átfogó képet mutattak az ápolás, a betegellátás területéről, a kommunikációtól kezdve a gyermeket érő mérgezés veszélyének megelőzéséig.

Találkozás egy igazi "Aranyemberrel"

Írta: Muzslai Ágnes 2011. május 22. vasárnap, 17:50

 kpek 155.jpg - 134.90 KbEsztergomban járt Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat tagja
A Kis-Duna sétány platánfái alatt, egy romantikus és mégis sportos környezetben, a Szent István Strandfürdő melletti Termál Sörkertben találkozhattak május 18-án este fél hétkor Buzánszky Jenővel, az egykori Aranycsapat hátvédjével esztergomi tisztelői. A XV. Polgári Est keretében rendezett találkozón Heer Ádám, a Fidelitas sport munkacsoportjának vezetője beszélgetett a híres vendéggel
.

Veszélyben a nemzetiségi oktatás

Írta: Németh Gabriella 2011. május 15. vasárnap, 16:47

 gsprn.jpg - 47.13 KbA 2011. április 25-én Schmitt Pál köztársasági elnök által aláírt, 2012 január 1-én hatályba lépő új Alkotmány épp úgy biztosítja a Magyarországon élő nemzetiségek nyelvhasználati, önszerveződési jogait, elkötelezi magát a nemzetiségi kultúra megőrzése mellett, mint az eddig hatályban lévő:
„XXIX. cikk
(1) A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Minden, valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad vállalásához és megőrzéséhez. A Magyarországon élő nemzetiségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz.
(2) A Magyarországon élő nemzetiségek helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre.
(3) A Magyarországon élő nemzetiségek jogaira vonatkozó részletes szabályokat, valamint a helyi és országos önkormányzataik megválasztásának szabályait sarkalatos törvény határozza meg.”
De vajon hányan élnek majd alkotmány adta jogaikkal? Egyáltalán hányan fogják valamely nemzetiséghez tartozónak vallani magukat?

 imagescaz971hi.jpg - 10.02 KbSzent Istvánt mélységesen megrendítette Imre herceg - egyébként máig tisztázatlan halála és annak körülményei -, hiszen egyetlen örökösét, műve egyetlen folytatóját vesztette el a herceg elhunytával. A trónörökös tehát már nem teljesíthette apja óhajait, a trónutódlás pedig kérdésessé vált. A nagy király életében gyökeres változás következett be. Ő, aki kezdetben csupán politikája eszközeként kezelte az egyházat és annak tanítását, majd a példamutatás kedvéért buzgólkodott az imádságos életben, e mérhetetlen csapás súlya alatt egyszerre mélyen vallásossá vált. Hét esztendő áll még a rendelkezésére, hogy a keresztény erények gyakorlását a tökéletességre emelje. Hátralévő életét egészen átjárta a vallásosság, ítéleteiben megbocsátó, a szeretet gyakorlásában példamutatóvá vált. Imre herceg elvesztését mindazonáltal soha nem heverte ki.

Péliföldszentkereszt - kétszer

Írta: Németh Gabriella 2011. május 09. hétfő, 21:58

 p1000976.jpg - 798.62 Kb1986. május 4.- hétfő

Kedves Naplóm!
A tegnapi nap remekül sikerült! Megbeszéltük az utcabeliekkel, hogy együtt, gyalog megyünk ki Szentkeresztre. A reggeli talinál voltunk vagy 12-en! (Mondjuk a kisebbek otthon maradhattak volna, de most már mindegy…) A tavaknál, a mélyúton akartunk felmenni a szántóig, de annyira benőtte a gaz, hogy alig találtuk meg. Azért sikerült! Bár lehet, hogy jobban jártunk volna, ha nem a búzaföldön át közlekedünk. Egyrészt ugye nem ildomos, másrészt meg térdig vizes lett a gatyónk. Lényeg a lényeg, sikeresen feljutottunk az Öreg- kőig. Ott kicsit pihiztünk, némi táplálékot vettünk magunkhoz, aztán irány Szentkereszt!
Már messziről hallottuk a körhintáktól szóló zenét. Végre leértünk a völgybe. Rengeteg ember volt! Na és persze jó sok sátor az út mentén! Volt minden… mézeskalácsszív, lufik, játékok, kegytárgyak. Gimis lévén, sajna, elég kevés a zsebpénzem, így nem nagyon vásároltam. Na, azért egy lufit megengedtem magamnak, nekem e nélkül nem búcsú a búcsú!

 imagescarhiq00.jpg - 13.09 KbA hagyományos Mindszenty engesztelő zarándoklat keretében május 7-én az esztergomi Bazilikában 10.30 -kor szentmisét mutat be Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

 imagescatccuzr.jpg - 8.32 KbEsztergom város az adósságrendezési eljárás miatt, a törvényi előírás szerint csak kötelező önkormányzati feladatokat vállalhat. A nem kötelezö önkormányzati feladatok közé tartozik a Balassa Múzeum fenntartása, az alapfokú zenei oktatás ellátása, valamint a város fogyatékosokat ellátó intézménye, a Montágh Imre EGYMI Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola működtetése. Ezen intézmények fenntartását a megyének kívánták átadni, azonban a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés úgy döntött, hogy nem veszi át a Balassa Múzeumot és a Montágh Iskolát a várostól, a Zsolt Nándor zeneiskola pedig csak 2012 júliusától kerülhet a megyéhez.

 images3.jpg - 16.77 KbGéza nagyfejedelem 997-ben bekövetkezett halála után fia, István –pogány nevén Vajk- követte őt a méltóságban. A történet nem volt egyszerű, hiszen Géza volt az, aki az öröklődés ősi rendjét megváltoztatva bevezette a primogenitúrát, (elsőszülöttség) vagyis, hogy a tőle származó legidősebb fiú lép a helyébe, nem pedig Árpád nemzetségének legidősebb férfisarja. Ki is tört a háború Koppány és István között, de ne siessünk ennyire előre.

Húsvét

Írta: Rajner Péter 2011. április 23. szombat, 21:34

 imagescafqrnpw.jpg - 8.90 Kb„Szombat elmúltával Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme illatszereket vásároltak és elmentek, hogy megkenjék Jézust… Amikor odaértek látták, hogy a követ már elhengerítették, pedig igen nagy volt. Erre bementek a sírboltba és észrevették, hogy ott jobb felől egy fehér ruhába öltözött ifjú ül. Nagyon megijedtek, de az bátorította őket:”Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek? Föltámadt, nincs itt. Nézzétek, itt a hely, ahová temették…” –olvashatjuk a húsvét vasárnapi evangéliumban Szent Márk szerint. Nem véletlen tehát, hogy a húsvét a kereszténység legfőbb ünnepe, „solemnitas solemnitatum”. Korban is a legrégibb, egyidős az egyházzal, mintegy az egyházi év kialakító ereje. Az első századok húsvétjainak alapeszméje, hogy egyszerre jelenítsék meg a szenvedést és a föltámadást. A IV. századtól azután különválik a Kereszt húsvétja a Feltámadás húsvétjától.

A nagypénteki árulás

Írta: Rajner Péter 2011. április 23. szombat, 21:27

 images6.jpg - 11.06 KbNormális esetben minden elítéltet bíróság elé állítanak, lefolytatják a pert, majd megszületik az ítélet. Jézus esetében ez nem egészen így történt. Ellenséges erők, önös érdekek sokasága csapott össze, mígnem a koncepciós per a botrányos kereszthalállal végződött. De bevégződött-e, hiszen számtalanszor tesszük fel a kérdést, mi történne, ha Jézus napjainkban született volna emberré? Valószínűleg épp úgy halálra adnák, mint kétezer esztendővel ezelőtt, egyszerűen azért, hogy beteljesüljön az Atya üdvözítő akarata. Az evangéliumok szerint komoly nehézséget jelent az Messiás perében és kivégzésében részt vevő zsidók felelőssége és valójában némileg jelentőségét veszti a rómaiak bűnrészessége. (Dr. Barsi Balázs)

Április 22. - a Föld napja

Írta: Németh Gabriella 2011. április 21. csütörtök, 23:52

 vegyes 010.jpg - 734.14 Kb„Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: „Én más vagyok, mint a tenger.” Vagy a szikra: „Rajtam nem fog a tűz.” De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember.”
Márai Sándor: Füveskönyv (részlet)

 imagesca7yazvu.jpg - 10.64 KbA polgármester által összehívott és levezetett rendkívüli testületi ülésen támogatási szerződéseket mondtak fel, megszűnik a heti 10 órás testnevelés az iskolákban, létszámleépítések lesznek oktatási-nevelési intézményeknél.

 imagesca84i8zn.jpg - 4.05 KbAz Átkelő 2008. évi első számában Bárdos István Nemzetállamok-világháborúk-Európai Únió c. tanulmányában (alcím: Válasz a XIX-XX. század kihívásaira) az európai egységesüléshez vezető, göröngyös történelmi utat elemzi. Célja az, hogy „a bonyolult társadalmi, gazdasági folyamatnak az elvi és kapcsolódó gyakorlati eredményeit, problémáit tekintse át” és feltárja (BÁRDOS 2008/1:54). A tanulmány kiemelkedő érdeme, hogy a Trianoni békeszerződés miatt leszakított, majd az I-II. bécsi döntés értelmében csupán csak mintegy 5 évre visszakapott országrészek történelmi folyamatait, politikai-társadalmi változásait, sorban bemutatja és külön-külön elemzi. Idézzük fel példának egy részletet a Kárpátalja c. fejezetből.

 imagescagwhhbv.jpg - 10.93 KbÁlmos, az új hazába vezető nép fejedelme nem léphetett be a Kárpát-medencébe, amint azt a bevezetőben is írtuk, ősi keleti szokás szerint szakrális gyilkosság áldozata lett. A honfoglalást ténylegesen tehát fia, Árpád végezte el. De milyen is volt ez a fejedelmi méltóság? Anonymus mellett a Zágrábi Krónika ősi, annales-eredetű szövege is megőrizte szűkszavúan és tömören a regényes gesztával együtt a valóságot, amikor a magyar fejedelmi hatalom keletkezésével kapcsolatban ezeket írta: „E népnek több vezére volt, de ezek közül végül is egyet választottak fejedelemmé, talán nemessége és erényei miatt, akit Álmosnak neveztek. Ezt követte a fejedelemségben fia, akit Árpádnak hívtak.”

 images11.jpg - 9.11 KbVirágvasárnap ünnepli az egyház Jézus szamáron történt diadalmas jeruzsálemi bevonulását. Sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat tördeltek a fákról és elébe szórták. Az előtte haladó és az utána tóduló sokaság így kiáltozott: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet. A nap külön érdekessége, hogy csak a középkori Európa két perem-államában, Spanyolországban és Magyarországon nevezték az ünnepet Virágvasárnapnak, másutt Pálmaágak vasárnapja volt a hivatalos elnevezés. A jeruzsálemi ünneplő sokaságból kevesen tudták, hogy a férfiak ruhája alatt rövid kardok és tőrök voltak elrejtve, hiszen a római uralom ellen lázadók, a latrok kiáltották ki Jézust királynak.

 images1.jpg - 5.58 KbAlpolgármestert adna az esztergomi Fidesz frakió az együttműködés érdekében

Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere támogatói kíséretében az esztergomi városháza előtti térről április 8-án pénteken kora este gyalogosan indult el a Parlamenthez. A mintegy 150-200 résztvevős zarándoklat szombat reggel érkezett Budapestre, a Szent István Bazilikához, ahonnan Tétényi Éva polgármester néhány kisérőjével átsétált az Országházhoz, ahol Orbán Viktor miniszterelnök megbízottjának átadta a nyílt levelüket, amelyben a miniszterelnököt, a város díszpolgárát arra kérik, hogy oszlassa fel az esztergomi képviselő-testületet. A polgármester és a Fidesz frakció között a tavaly októberi helyhatósági választások óta nincsen megfelelő együttműködés. A városvezető a helyzet megoldását az előrehozott választás kiírásában látja.

A Magyar-Lengyel Barátság Napján

Írta: Muzslai Ágnes 2011. április 07. csütörtök, 23:06

 kpek 114.jpg - 58.44 KbA magyar és a lengyel történelem közös vonásai és a két nép között az évszázadok során kialakult barátság tiszteletére az országgyűlés 2007-ben március 23-át a Magyar-Lengyel Barátság Napjává nyílvánította. Esztergomban különleges helyet tölt be a magyarok és lengyelek közötti baráti kapcsolat. Ezt hangsúlyozta köszöntőjében Csombor Erzsébet a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár igazgatója a Magyar-Lengyel Barátság Napja alkalmából március 25-én a levéltárban rendezett megemlékezésen.

Szent királyok nemzetsége

Írta: Rajner Péter 2011. március 31. csütörtök, 20:38

 images9.jpg - 10.81 Kb„Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb…” olvashatjuk Szophoklész szállóigévé vált gondolatát az Antigonéban. Nos, ha valakikre, akkor Árpád nemzetségére ez különösen igaz, hiszen a világ uralkodó dinasztiái közül csak a tőle származó királyi házat nevezik „szent királyok nemzetségének”. Messzire vezetne bennünket, ha e most induló sorozatot és az Esztergomban államot alapító fejedelmeink, királyaink vagy általában a magyar nép őstörténetének kutatásával kezdenénk, ám bizonyos visszatekintés szükségesnek tűnik ahhoz, hogy világosan lássuk, mikor és miképpen érkeztünk ide a Kárpát-medencébe. Kezdődjék hát a történet!

7. oldal / 8

Esztergom és Vidéke Folyóirat

Átkelő Folyóirat

Látogatói Statisztika

655564
Mai napMai nap200
TegnapTegnap242
A hétenA héten442
Ebben a hónapbanEbben a hónapban6534
ÖsszesÖsszes655564

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor