Rate this item
(2 szavazat)

 iit.jpg - 778.58 KbKocsonya szépségverseny


Harmadik alkalommal rendezte meg a Recept klub a Kocsonya szépségversenyt a Féja Közösségi Házban. A Meszes Balázsné, Tóth Tamás Béláné, Czéh Zoltán összetételű zsűri az általános megjelenést, a látványt, a díszítést, az ötletességet, a tálalás módját, a kocsonya elnevezését „vizsgálta.” Kocsonya szépségversenyt a Recept klub szervezte. Vezetője, Orbán Ilona a díjkiosztó alkalmával elmondta, hogy az ötletet Badacsonytördemicről hozta, négy évvel ezelőtt. Úgy látja, sikerült Kertvárosban ezt a közösségi „vetélkedőt” elfogadtatni. A Féja Közösségi Ház vezetése ebben partner.
Végeredmény: I.: Mészáros Ibolya –Farsangi kocsonyatortája; II.: Kökény Mária – Kocsonya ladikja; III.: Reményi Lajosné – Tökjó kocsonyája; IV.: Mihók Dánielné – Miskolci kocsonyája.
Különdíjat Maros Gábor Farsangi malac elnevezésű kocsonyája kapta.
Az eredményhirdetés után a vendégek, érdeklődők, versenyzők megkóstolták a kocsonyákat. Egybehangzó a vélemény, minden kocsonya nagyon finom volt.
Minden részvevő emléklapot kapott. A díjazottak ezen felül értékes tárgyakat vihettek haza.

Környezetvédelmi Munkacsoport idei első gyűlése


Idei első összejövetelét tarja a Kertvárosért Baráti Egyesület Környezetvédelmi Munkacsoportja. Meghívást kaptak a tagokon kívül a városrész választott képviselői és a városi képviselő testület Környezetvédelmi - Közbiztonsági Bizottságának elnöke is.
Az ülésen az éves munkaterv elkészítése mellett a munkacsoport javaslatot készít a városi költségvetés azon fejezetéhez, amely a Környezetvédelmi alap kertvárosi részének felhasználását taglalja.
Az összejövetelre minden érdeklődőt szívesen fogadnak.


Merültek a búvárok


Februárban két hétvégén volt olyan alkalom, hogy a Pala tó jege alá merülhettek a búvárok. A tó jegén láncfűrésszel léket vágtak. A jég 20 centiméter vastagra „hízott”.
Mindkét hétvégén 12 merülés történt. A búvárok elmondták, a víz alatti világban a halak mozgása lelassult, a nádas részeken lehet velük csak találkozni, a víz áttetszően tiszta. A víz hőmérséklete közvetlenül a jég alatt nulla, lejjebb négy Celsius fokos volt.

Esztergom és Vidéke Folyóirat

Átkelő Folyóirat

Látogatói Statisztika

674948
Mai napMai nap0
TegnapTegnap241
A hétenA héten853
Ebben a hónapbanEbben a hónapban4144
ÖsszesÖsszes674948

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor