Agora

Hírek Esztergom-Kertvárosból - 2016. február 7.

Írta: Nagy Tibor 2016. február 08. hétfő, 13:04

gll.jpg - 45.95 KbFejős László grafikus kiállítása

 


Eddig ilyen tárlatmegnyitó még nem volt a Féja Géza Közösségi Házban, mint amilyen február 4-én, csütörtökön zajlott. A bevett szokás szerint Tóth Tamás, a Ház igazgatói köszöntője után Bánhidy László, a város alpolgármestere, művészettörténész nyitotta meg, és ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a Nagykátán élő és alkotó Fejős László grafikus falon lévő 23 alkotását. Vázolta a kiállító művészi életútját. Az egyéni és csoportos kiállításainak száma nyolcvanon felül van. Kiemelte az alkotásokon megtalálható domináló, az általa alkalmazott három színt. Kék, piros, sárga minden alkotásán található. Természetesen ezekből kikeverhető színeket is alkalmaz a képeken, de nem ezek a meghatározók. Az alkotások farostlemezre készültek akrillal, egy részük keretezve van.

glm.jpg - 123.08 KbBeszélgetőpartnerem Fekete Diána, a Gyermekkórházat Esztergomnak csoportból alakult Angersi Szent Albinus Civil Társaság szervezője, ügyvivője és képviselője. Dia 2013 februárjában alapította a csoportot, amelynek jelenleg 2600 fő a létszáma. Abban az időben Esztergomnak semmilyen gyermekellátása nem volt. Akkor arra gondolt, hogy szervez egy csapatot, hogy a régió kisgyermekeit ne távolabbi helyre vigyék, hanem Esztergomban kaphassanak ellátást. Felvette a kapcsolatot a Vaszary Kolos Kórház igazgatójával, dr. Kanász Gáborral, akivel a szervezet szoros kapcsolatot ápol. Még abban az évben megindult Esztergomban a sürgősségi gyermekellátás, amelynek javára az első adományokat gyűjtötték. Ennek eredményeképpen megvalósulhatott a gyógytornaszoba új padlóburkolata, hupple segédeszköz, műszerek vásárlása, javíttatása és nem utolsó sorban 324 ezer Ft.

Hírek Esztergom-Kertvárosból - 2016. január 31.

Írta: Nagy Tibor 2016. február 01. hétfő, 22:33

gls.jpg - 47.74 KbIllegális fakivágások

 


Ezen a télen sem „úszták” meg a Kertváros területén lévő fák az illegális kivágásokat. Pedig a tél eddig „kegyes” volt hozzánk. Most olyan ligetes, fás részen jártam, és ott a képet készítettem, ahol tavaly is járt(ak) favágó(k). Ezt ékesen bizonyítja a vágott felületek színkülönbsége. Vajon elérkezik az idő, amikor ilyen tudósítást nem kell adnom?

glz.jpg - 55.08 Kb1945. december 22-én – bő másfél évvel a magyarországi zsidóság deportálása után – a magyar minisztertanács rendeletet alkotott arról, hogy a 300-400 ezer fős magyarországi németségnek (a sváboknak) el kell hagynia Magyarországot, vagyonuk pedig a magyar államra száll. Az első vonat 1946. január 19-én indult Budaörsről. A magyarországi németek kitelepítése 1948 szeptemberében ért véget. Hozzávetőlegesen 200.000 főt telepítettek ki. Ebből 150.000 személyt az amerikai, 50.000 embert a szovjet zónába szállítottak. Az illegális úton Magyarországra visszaszökött németek létszáma 8-10 ezer volt.

gmb.jpg - 49.72 KbKocsonya-szépségverseny

 


Január 23-án, szombaton került megrendezésre hatodik alkalommal Kertvárosban a városrész kocsonya-szépségversenye. Mára már nem csak a helyiek, hanem a környékbeli településekről is van versenyző és érdeklődő látogató. Első alkalommal 2010. március 6-án volt ez a rendezvény. Az azóta eltelt években korábbi időpontban került megrendezésre. Nagyon nem is kell indokolni, a kocsonya időszaka a tél.

Hírek Esztergom-Kertvárosból - 2016. január 17.

Írta: Nagy Tibor 2016. január 17. vasárnap, 22:45

gmj.jpg - 55.45 KbÖkumenikus imahét

 


A Krisztushívők egységéért városunkban is megrendezésre került az ökumenikus imahét ez évi első estéje – január 17-én, vasárnap 17 órakor. Idén is Kertváros katolikus temploma adott helyet az Istentiszteletek, az igehirdetések, közös imádságok és közös éneklések sorának.

gmm.jpg - 357.21 KbA Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete és Milleniumi Alapítványa a Don-menti csaták során elesett és eltűnt magyar honvédek tiszteletére tartott megemlékezést 2016. január 10-én az oroszlányi evangélikus gyülekezeti teremben (Alkotmány utca 46.). Megemlékező előadást tartott: Járfás Mihály István, a Hunyadi Mátyás Általános Iskola történelemtanára, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja. Imát mondott: Farkas Etelka evangélikus lelkész. A hősökre emlékezést koszorúzás zárta az evangélikus templom bejáratánál elhelyezett II. világháborús emléktáblánál.

gmo.jpg - 45.45 KbMúlt évről rövid összefoglaló

 


A városrészen az elmúlt évben történtekről, szinte címszavakban, összefoglalót készítettem. Időrendiség nincs benne, ahogy eszembe jutottak, összegyűjtöttem.
Négy szolgáltató egység nyílott. A Faházban Mini ABC kezdte meg működését. Mellette, a múlt század hatvanas éveitől működött, majd három éve bezárt ABC helyén dekorációs szolgáltató egységet nyitott egy vállalkozó. A volt laktanya területén, a Strázsa utca Damjanich János út sarkán, Nemzeti Dohánybolt kezdte meg működését. Ezt az épületet a Magyar Királyi Honvédség és a Magyar Néphadsereg, majd a Szovjet Vörös Hadsereg alakulatai bejáratként és őrszobaként használták. A negyedik, tulajdonképpen két év szünetelés után, új üzemeltetővel, azonos profillal – pizzéria – nyílt újra.

Hírek Esztergom-Kertvárosból - 2016. január 3.

Írta: Nagy Tibor 2016. január 03. vasárnap, 21:18

gmv.jpg - 49.26 KbA Kolozsvári utca felújítása

 


Múlt év karácsony hetében a járdaépítők odáig jutottak, hogy az utca páratlan oldalán a térköveket végig lerakták. Ez az oldal az utca 37/b számú házáig jelenti a járda térkővel való burkolását. Ezt követően az építők év végi pihenőre tértek. Levonultak. A területen összegyűlt építési törmeléket, a megmaradt térköveket, a kiürült cementes zsákokat az utcában elhelyezett 5 köbméteres konténerben gyűjtve, elszállították. Ugyancsak elvitték a gépeket, az utánfutójukat, kézi szerszámaikat, térkővágójukat, szintezőiket, talicskáikat, döngölő masinájukat és a mobil WC-t is. A hátramaradt befejező munkálatok már az idei év munkanapjaira maradtak.

gna.jpg - 56.27 KbAz Idősek Klubja karácsonyi ünnepe

 


Idén is családias, bensőséges volt a városrész Idősek Klubjának karácsonyi ünnepsége. Vendégként jelen volt Kertváros két önkormányzati képviselője, Tóth Tamás, a RÖK elnöke és Sztojka Lajos képviselő. A gyülekezés idején halkan karácsonyi ének szólt a besötétített Féja Géza Közösségi Ház nagytermében magnóról, ahol a feldíszített karácsonyfa fényei is hozzájárultak az ünnepi hangulathoz.

gnf.jpg - 53.19 KbKarácsonyi ajándék

 


A Vecsési Bálint Ágnes Közösségi Központ és a Féja Géza Közösségi Ház között hosszabb ideje jó szakmai kapcsolat van. Közös és kölcsönös kiállításokat, egyéb programokat szerveznek. Idén ennek szép példája volt, hogy Vecsésről, a Róder Imre Városi Könyvtár ajándékát hozták a Házban működő Glatz Gyuláról elnevezett Idősek Klubjának.

gnj.jpg - 29.52 KbAz Emlékalbum készült és íródott az I. világháború 100 éves évfordulójára, az ácsi I. világháborús emlékmű felújítása alkalmával (2014. július 28.), emlékezve a nagy háborúban hősi halált halt 220 ácsi honvédre. Emléküket a hálás utókor megőrzi.

Hírek Esztergom-Kertvárosból - 2015. december 13.

Írta: Nagy Tibor 2015. december 13. vasárnap, 20:28

gnn.jpg - 44.68 KbA Kolozsvári utca felújítása

 


Ahogy az úttest felújítói ígérték, a hét első munkanapján a 4 centiméter vastag kopóréteget elhelyezték a közel háromszáz méteres távon. A műszak végére a forgalomnak visszaadták a Kolozsvári utcát. A következő időszakra a „rendcsinálás” maradt. Közte a víznyelő rácsok visszahelyezése, a keletkezett hulladék, a fel nem használt anyagok, a terelőoszlopok, az irányító lécek, a zárószalagok összegyűjtése, elszállítása.

Hírek Esztergom-Kertvárosból - 2015. december 6.

Írta: Nagy Tibor 2015. december 07. hétfő, 16:43

011 1.jpg - 40.74 KbA Kolozsvári utca felújítása

 


Folytatónak a hetek óta tartó munkálatok az utcában. „Két fronton” tart az építkezés. A páratlan oldalon a járdaépítés teljesen „megtorpant”. Az építők több nappal ezelőtt átvonultak a páros oldal járdájának folytatására. A megépített több mint száz métert vissza kellett bontaniuk. Azóta csak „nyűglődés”van a szegélykövek és a térkövek újrarakásában. Szinte alig van haladás. Szombati napon is dolgoztak. Ezen a napon a másodszor lerakott rész egy részét újra visszaszedték.

gof.jpg - 49.26 KbA Kolozsvári utca felújítása

 


Többször írtam már a Kolozsvári utca elejének felújításáról. Arról is írtam, hogy a Kolozsvári utca páros oldalára vonultak át a páratlan oldalon ténykedő munkások, folytatva azon oldal óvoda kerítésétől a járdaépítését. Valami hiba történhetett, mert a hét elején lerakott térköveket és a járdaszegélyeket több mint 100 méter hosszan vissza kellett bontaniuk. A bontás a beépített anyag károsodásával járt. Több darab egy méteres járdaszegély betontömbje eltört. A helyreállításból adódóan szombati napon is dolgoztak. Ezen a napon nem lettek kész a bontott felület helyreállításával.

gok.jpg - 41.88 KbA Kolozsvári utca felújítása

 


Folyik az utca elejének felújítása. A munkások a páros oldalon dolgoznak. A járdát térkövekkel burkolják. Kialakítják a gépkocsi-bejárókhoz szükséges szegélykő-lesüllyesztést. Ez a szakasz, az utca több mint egy kilométer hosszából, a legkorábban elkészült rész. Ez a múlt század hetvenes éveiben történt. Azóta a járda és az úttest is többször felbontásra került. Ugyanis az utca portalanítása után került sor a telefonhálózat – kétszer is -, a gázhálózat és a szennyvízhálózat kiépítésére. Ezek nem egyszerre történtek. Minden egyes közműfektetéshez újra felbontások kezdődtek. Ez az úttest és a járda állapotát erősen megviselte. A mostani felújítások ezek helyrehozását is szolgálják.

gor.jpg - 54.99 KbA XII. Ister-Granum Eurorégiós Rajzverseny értékelése, kiállítás

 


November 14-én, szombaton délelőtt 10 órakor került megrendezésre a XII. Ister-Granum Eurorégiós (IGE) Rajzverseny eredményhirdetése, a díjkiosztó és a hozzá kapcsolódó kiállítás megnyitója. Tóth Tamás, a Féja Géza Közösségi Ház igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy immár a második évtizedében lévő rajzversenyre 285 rajz érkezett összesen 22 iskolából. Ezek közül 10 iskola Felvidéken van. Az idei rajzverseny témája a Mit hoz a jövő? címet viselte. Megköszönte a diákok ötletes rajzait és a felkészítő tanárok segítő munkáját.

Hírek Esztergom-Kertvárosból - 2015. november 8.

Írta: Nagy Tibor 2015. november 08. vasárnap, 22:51

goz.jpg - 47.83 KbFolytatódik a Kolozsvári utca felújítása

 


Egész héten folyt a munka a Kolozsvári utca elejének felújításán. A járdaszegély betontömbjeit helyezték el a páratlan oldali házak előtti járdaszakaszon a 39-es számú házig. A betontömbök egy méter hosszúak és 90 kilogrammosak. Két ember és emelő szerszám kell a mozgatásukhoz. Annyira „nyomják” az építést, hogy a két legutóbbi szombaton is dolgoztak a kivitelezők. Ebből az egyik szombat a Mindenszentek napjához „tapadt”.

Hírek Esztergom-Kertvárosból - 2015. november 1.

Írta: Nagy Tibor 2015. november 02. hétfő, 23:08

gpe.jpg - 46.53 KbFolytatódik a Kolozsvári utca elejének felújítása

 


A hét elején a Kolozsvári utca elején megjelentek a gépek és az emberek, elkezdték az utca páratlan oldalán lévő járda szétszedését. A markológép a járdaszegély betontőmbjeit bontotta meg, azonnal a gépkocsira rakta, és elszállították a területről. Ezzel a bontással a járda bitumenes felülete járhatatlanná vált az utca 39-es számú házáig. Ezt követően a házak gépkocsi- és személybejárói elé zúzott követ terítettek, ezzel oldották meg a tulajdonosok ki- és beközlekedésének lehetőségét.

gph.jpg - 51.89 KbA Waldorf-módszerről és az esztergomi Waldorf óvoda és iskola kezdeményezéséről indult előadói program az esztergomi Művelődési Házban október 30-án. Az iskola alapító szervezője, Tompa Andrea és az alapító osztály-tanító, Gálné Simon Ildikó Zsuzsa tartott előadást. Az érdeklődő szülőkkel zsúfolásig megtelt az előadóterem.

gpo.jpg - 52.29 KbHaltelepítés

 


Október 21-én, szerdán 11 óra tájban érkezett száraz, szélcsendes időben az a halszállító, vizes- konténertartályos kocsi, amely hozta a halakat. A gépkocsi a Palatinus-tó Kassai utcai partszakaszán állt meg. Innét eresztette a tóba a 23 mázsa pontyot összelapult, fekete műanyag csövön keresztül, ami tulajdonképpen puha nejlon. Ez a műanyag cső nem a legjobb a halak eresztésére. A halak az összelapult felületen feltorlódtak, nem tudtak a vízbe csúszni. A műanyag cső csak kézi beavatkozással volt kiüríthető. Amíg ez megtörtént, a halak kábák lettek, idő kellett a feléledésükhöz, ahhoz, hogy a part mellől a tó mélyebb részeire tudjanak úszni.

Az esztergomi srácok

Írta: Fonyódi György 2015. október 22. csütörtök, 10:51

egy 57-es dikemlk.jpg - 1.13 Mb

Hírek Esztergom-Kertvárosból - 2015. október 18.

Írta: Nagy Tibor 2015. október 18. vasárnap, 21:38

gpz.jpg - 42.61 KbCsőrepedések

 


Nem véletlen a többes szám. Ugyanis a múlt héten, szinte egy időben, három helyen is csőtörés volt a városrészen. Ezek: Bocskai sor – Trenka hídra vezető út kereszteződése, Nyitrai utca Gárdonyi Géza utca kereszteződése, Damjanich utca 22 előtti rész. Ezen a helyen idén ez már a második csőrepedés. A vizes szakemberek összeszokottan, nagy rutinnal hárították el a hibát.

6. oldal / 20

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor