Mulattak a süttőiek

Írta: Németh Gabriella 2013. augusztus 21. szerda, 12:07
Rate this item
(0 szavazat)

hrm.jpg - 78.50 Kb2013. augusztus 17-én, a nemzeti ünnepünket megelőző szombat délutánján sátrakkal, standokkal és szórakozni vágyó emberekkel telt meg a süttői Templom tér.


A nagysátor alatt sörpadokat állítottak fel, hogy a mulatni vágyók kényelmesen letelepedve élvezhessék a programokat. A standoknál ékszerek, játékok, édességek bőséges választéka csábította az érdeklődőket. A Gelbmann Pincészet finom borokkal csábította e nedű kedvelőit. Egyéb italokról, ételekről a Márvány Étterem „kihelyezett tagozata” gondoskodott.

A téren a programot fél 5-kor a Sramlikings kezdte, akik megalapozták a jókedvet mulatós, igazán sör mellé való zenéjükkel. Őket egy teljesen más műfaj, az operett követte. Egri József társnőjével ismert operett-slágereket adott elő, amiket főként az idősebb korosztály hallgatott szívesen. Ezután ismét stílusváltás volt, a felvidéki Dzsoni és a Ricsajok popslágerekkel folytatták a „bemelegítést”. A vigadalom igazi sztárvendége Horváth Charlie volt, akinek összetéveszthetetlen hangja és ismert slágerei sok embert vonzottak a színpad elé. A rockos hangvétel után újra a popzenétől volt hangos a tér egészen fél 10-ig, Dzsoni és a Ricsajoknak valamint a Cairo popzenekarnak köszönhetően. Ezután kezdődött az igazi mulatság. A talpalávalót a Stocker Melody húzta éjfélig, amikor is a vigadalom zárásaként tombolahúzás következett.
A műsorok ideje alatt a gyermekeket légvár szórakoztatta, de akinek kedve volt, részt vehetett kreatív foglalkozáson, vagy éppen az arcára festethetett valami számára kedveset. Ebben az iskola pedagógusai segítettek.
A sportpályán a süttői Kerecsensólyom Íjász Szakosztály lelkes tagjai fúvócsővel és íjakkal várták az érdeklődőket. Na, nem kell megijedni, nem elriasztásként, ki lehetett próbálni ezeket a fegyvereket.
A rendezvény alatt a több, mint 100 éves iskola épülete helyi amatőr művészek alkotásainak biztosított helyszínt. A kiállítást Czermann János polgármester nyitotta meg. A folyósokon hivatásos művészek, Zichó Gabriella és A Bak Péter Corvin- díjas festőművész képeit csodálhatták meg az érdeklődők. Ők már évek óta megtisztelik jelenlétükkel ezt a rendezvényt. A lépcsőház falain Resszer Péter állatokról, termésekről készült természetfotói kaptak helyet. Az egyik tanteremben Józsa Éva festményeit láthatták az érdeklődők. Fő témája a természet volt. A következő teremben Gottschick Márton akvarelljeit, olajképeit állították ki. A Fekete család is képviseltette magát. Feketéné Eckl Zsuzsanna csendéleteket, tájképeket, portrékat, állatokat varrt gobelin technikával. Lányai közül Fekete Kinga virágokat ábrázoló, míg ikertestvére, Fekete Katinka szintén virágokat és állatokat ábrázoló grafikákat hozott a kiállításra. A következő teremben több kiállító is képviseltette magát. Galba György csodálatos tárgyakat – fenyő- és ablakdíszeket, díszdobozokat - készített csuhéból, szalmából. Talán a legkiemelkedőbb és legkülönlegesebb munkái a szalmából készített koronázási ékszerek. Felesége, Galba Györgyné csodálatos csipkékkel kápráztatta el a nézelődőket.
Ebben a teremben kaptak helyet a varró szakkör remekművei is: táskák, gyermekjátékok, pénztárcák, takaró. A szakkör „lelke” Nagyfi Csilla, a kiállítók pedig Morvainé Joli, Árváné Galba Marcsi, Barakka Gáborné, Nagyfi Csilla és Herczegné Fodor Zsanett. A csoport 2013. április 2-án kezdte meg működését. Hétfő délutánonként 17 órától a Hengermalom épületében tevékenykednek, textilből készítenek kreatív tárgyakat. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Az utolsó terem a H. M. Budapesti Erdőgazdasági Zrt. Süttői Erdészeti Igazgatóságáé volt. Különleges programot kínáltak: „Schießkino”-t, vagyis vadászmozit. Ez tulajdonképpen egy számítógépes program, ami egy vadászatot imitál. Állatokra lehetett lőni, amik pontos találat esetén fel is buktak. Így egy kicsit mindenki átélhette a vadászat izgalmát.
Ennyi színes program közt a szervezők reményei szerint mindenki megtalálta a neki tetszőt, és kellemes élményekkel tért haza. Szükség van ilyen rendezvényekre, ami az embereket közelebb hozza egymáshoz. 

Németh Gabriella

Németh Gabriella

Németh Gabriella tanító és nemzetiségi nyelv- és irodalomtanár. Nyergesújfalun él, és 1990 óta a süttői II.Rákóczi Ferenc Általános Iskolában tanít német nyelvet. NOMEN EST OMEN.

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor