Rate this item
(0 szavazat)

fsv 10.jpg - 47.18 KbBontás – építés

 


A Palatinus-strand területén lévő csúszda évek óta nem működött. Műszaki engedélye nincs, biztonsági felülvizsgálata évek óta nem volt. A város vezetése és a képviselő-testület úgy döntött, hogy a strand területe fejlesztésre kerül. Ennek egyik elindult megvalósulása, hogy a most már engedélyek nélküli csúszda elbontásra kerül, és két új épül helyette. A kivitelezők bontottak és építenek. A hét végére oda jutott a beruházás, hogy az egyik vázszerkezete felállításra került. Közben a gépház épülete is emelkedik.

Csőrepedés


E hét elején a Damjanich János út 30-as számú családi ház előtti tehermentesítő szakaszon csőtörés történt. A kivonuló vizes szakemberek nagy rutinnal bontották a múlt század ötvenes éveiben fektetett 250 milliméter átmérőjű azbesztcement nyomóvezeték nyomvonalát. A leágazás horganyzott csövét most műanyagra cserélték. Az úttest végleges helyreállítása több napot vesz igénybe. A területen a gépkocsi-közlekedést letiltották.


Eltakarították a hulladékot


Néhány hete írtam arról, hogy a Kassai és Temesvári utat átkötő homokos, elhanyagolt földút mindkét oldalán újra illegális szemétlerakó telep alakult ki (fotót is közöltem). Személyesen mutattam meg a városrész részönkormányzati képviselet (RÖK) vezetőjének, Tóth Tamásnak. Ez az a terület, amely már többször volt „téma” ilyen összefüggésben. Minden esetben, a városrész önkormányzati képviselője, a romákat képviselő választott ember a „főesküt” tette rá, ez volt az utolsó, ilyen környezeti szennyezés több nem lesz. Kordában tartja övéit. Bárcsak igaza lenne.


IV. Tisztelet napja


A Féja Géza Közösségi Házba hívta Kertváros két képviselője a város szép kort megért lakóit a negyedik alkalommal meghirdetett Tisztelet napja rendezvényére. Ez gyakorlatilag az Idősek Klubja tagjait jelentette kiegészítve ismert, a helyi közösségért ténykedő aktív helyiekkel. Az október 19-én 14 órakor kezdődött rendezvény jelenlévőit Tóth Tamás, a részönkormányzat vezetője, képviselő köszöntötte. Kihasználta a lehetőséget, és megköszönte Móringer Lajos mesterszakácsnak a múlt héten végzett önzetlen tevékenységét. Nevezetesen a Szalézi lakótelep sportpályáján rendezett I. Esztergom-kertvárosi BoRock Fesztiválon végzett főzési tevékenységét. Ekkor kétszáz adag, speciális, kertvárosi boros gulyást főzött, ami az utolsó falatig elfogyott.
Tóth Tamás elmondta, képviselőtársa, Sztojka Lajos ötlete volt több évvel ezelőtt, hogy a városrész vezetése köszöntse a városrész nyugdíjas lakosait. Majd rövid tájékoztatást adott a délelőtti testületi ülésről. Ezen a város nyugdíjasait érintő pozitív döntések születtek. Ez már most a negyedik alkalommal történt így. Ezt majd a következő hetekben fogják érzékelni a város nyugdíjas korú lakosai. Sztojka Lajos képviselő a városrész időskorú lakosainak mondott köszönetet az egész életükért, a gyermeknevelő tevékenységükért, az iparban, a mezőgazdaságban, a közszolgálatban, az oktatásban, az egészségügyben vagy bárhol munkával eltöltött életútért. „Tisztelet minden időskorúnak” -- fejezte be köszöntőjét. Ezt követően ebéddel kedveskedett a helyi önkormányzat a jelenlévőknek. A rendezvény végén az Idősek Klubja egyik tagja, Varga Jutka megilletődött szavakkal köszönte meg a vendéglátást. Ezt követően a Dorogi Ikrek műsora következett. Ezen ismert régi slágereket, nótákat adtak elő, amelyeket a jelenlévők együtt énekeltek az előadókkal.


Szalonnasütés


A városrész borbarátai október 20-án délután a Féja Géza Közösségi Ház udvarán jöttek össze. Ez volt az idei, szüret utáni első találkozásuk (leszámítva a Szalézi lakóparkban tartott borkóstoló akciójukat, amelynek értékelésére egy következő összejövetelen térnek vissza). A szokásos szalonnasütés „fő attrakciója” az idei „gyerek borok” közös első ízlelése volt. Azt mindegyik tag elmondta, hogy a környéken az április 22-ei és 23-ai fagyot kiheverte a szőlő. Meglepően jó termést tudtak szüretelni. Ezt, az ízlelések után, a borosgazdák és a meghívott vendégek meg is erősítették. Mindenki a saját ízvilágának megfelelően felnyársalt szalonnát, kolbászt, hagymát, burgonyát sütött a tűzön, illetve a parázson. A borkóstolás sem maradt el. A kínálás, az ízlelés szigorúan csak az idei alakuló, érlelődő borokra terjedt ki. Az volt a vélemény, hogy valóban jó minőséget hozott az idei év.


Zászlók kihelyezése


A többéves gyakorlatnak megfelelően idén is kihelyezésre kerültek október 20-án a nemzeti színű zászlók a közvilágítási oszlopokon (már amelyiken még van tartócső). Szép látvány volt a még meglévő, virágzó muskátlik mellett a kis lobogók jelenléte. Alig díszelegtek együtt egy napon át, máris begyűjtötték a muskátlis vázákat. A kis zászlók egyedül maradtak.


Muskátlik leszedése


Tavasztól ősz elejéig az elektromos oszlopokon lévő tartószerkezetben virágzó, díszlő muskátlik részt vettek a városrészen átvezető fő közlekedési útvonal színesítésében. A sok „muskátlicsomó” az oszlopokon kifejezetten szép látvány volt egész nyáron át. Rendszeresen locsolták a virágokat, az előadódó gazokat módszeresen irtották. 

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor